Kedves Hallgatók!

 

Bizonyosan közületek többen tapasztalták, hogy a szociális támogatások leadásához szükséges rendszer tegnap ugyan megnyílt, de működésében számos probléma lépett fel a jelentős túlterheltség miatt. Ennek elkerülésére a karok hallgatói különböző időszakokban adhatják majd le igényléseiket. 
Karunk számára a rendszer várhatóan augusztus 10. 00:00-tól lesz elérhető augusztus 12. 23:59-ig
A már megkezdett igénylések ekkor újra szerkeszthetők lesznek, illetve természetesen új igényléseket is le lehet adni. Kérünk Titeket, hogy most elsősorban azok adják le a pályázatukat, akik szociális alapú kollégiumi elhelyezésre szeretnék felhasználni az igénylést, rendszeres szociális ösztöndíjra, illetve alaptámogatásra való pályázat a későbbiekben is elérhető lesz.
Amit a rendszer újranyitásáig is nyomatékosan kérnénk, hogy a honlap főoldalán található ESZR felhasználói segédletet alaposan tanulmányozzátok át a pályázat leadásának megkezdése előtt, mivel számos igen fontos dologra hívja fel a figyelmeteket. 
Bármilyen kérdésetek van, írjatok a kar szociális felelősének, Sárik Veronikának a sarik.veronika@vpk.bme.hu e-mail címen!


KHT

Kedves Elsőéves és Felsőbbéves Hallgatók!
Az őszi félévre szóló szociális alapú kollégiumi jelentkezésre várhatóan az augusztus 4-ei héttől kezdve lesz lehetőségetek egy teljesen megújult felületen. Az új oldal indulásáig türelmetek kérjük, a fejlesztők gőzerővel dolgoznak a honlap véglegesítésén.A megújult rendszerhez új igazoláslista és pontrendszer tartozik, melyet megtalálhattok a jelenlegi szoc.sc.bme.hu oldal a Letöltések menüpont alatt, valamint az alábbi elérhetőségeken.

 

Pályázati kiírás az Alaptámogatáshoz és a Rendszeres szociális támogatáshoz
Igazoláslista
Pontrendszer

Amennyiben szociális alapon szeretnétek kollégiumi férőhelyet igényelni, a pályázat véglegesítésének határideje augusztus 12. 23:59. Ezen időpontig minden igazolást szükséges feltöltenetek a szoc.sc.bme.hu oldalra.

Alaptámogatáshoz és rendszeres szociális támogatáshoz a pályázat véglegesítésének határideje szeptember 4. 23:59.

Nyomatékosan kérünk titeket, hogy a szükséges igazolások beszerezését már jövő héten kezdjétek meg, és ne várjátok meg az új honlap indulását, mert nem lesz elég az időtök a jelentkezésetek véglegesítésére, melynek hiányában nem tudjuk a pályázatotokat elbírálni. A korábbi félévhez hasonlóan idén is töltsetek fel minden igazolást!

BSc, illetve MSc elsőéveseknek lehetőségük van Alaptámogatásra is pályázni, amennyiben a TJSZ-ben leírtak szerint rászorultsági kategóriába esnek, valamint az adott időszakban elérik a szociális támogatáshoz szükséges minimumpontot. A pályázás menete megegyezik a szociális támogatáséval.

Amennyiben bármilyen kérdésetek merül fel, keressétek Sárik Veronikát a sarik.veronika@vpk.bme.hu elérhetőségen.

KHT