Kedves Hallgatók!

Kiírásra kerültek a 2023/24. tanév tavaszi félévére vonatkozó Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatok. Az elnyerhető támogatásokkal és a pályázás menetével kapcsolatos legfontosabb információkat az alábbi hírben olvashatjátok.

A Rendszeres szociális ösztöndíjra való jogosultság
Rendszeres szociális ösztöndíjra az a hallgató pályázhat, aki teljes idejű alap-, mester-, osztatlan vagy doktori képzésben vesz részt és

  1. államilag támogatott vagy állami ösztöndíjas képzési formában vesz részt, vagy
  2. tanulmányait államilag támogatott vagy állami ösztöndíjas képzési formában kezdte meg és az adott szakon, szakképzésben megkezdett féléveinek száma alapján jogosult lenne államilag támogatott képzésben való részvételre.

A képzéseinek számától függetlenül egy pályázó egy pályázatot nyújthat be az adott ösztöndíjra.


Pályázni a MŰEPER rendszeren keresztül lehetséges, a szükséges igazolásokat szükséges hiánytalanul feltölteni és határidőig elektronikusan leadni. Ezután a személyes bemutatási időszak keretein belül, a feltöltött igazolásokat be is kell mutatni a kari bírálóknak.

Határidők

Szociális alapú kollégiumi férőhely
igényléséhez elektronikus leadási határidő
2024. január 15. 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül

Szociális alapú kollégiumi férőhely
igényléséhez elektronikus hiánypótlási határidő 

2024. január 27. 23:59

a MŰEPER rendszeren keresztül

Elektronikus leadási határidő2024. január 29. 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül

Elektronikus hiánypótlási határidő

2024. február 19. 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül
Személyes bemutatási időszak2024. február 8. – 2024. február 20. között 
 
Eredmények

Előzetes eredményről való kiértesítés                         

2024. február 23.
a MŰEPER rendszeren keresztül
Felszólalás2024. február 27. 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül
Végleges eredményről való kiértesítés2024. március 1.
a MŰEPER rendszeren keresztül
Jogorvoslat
A végleges eredményt követő 15 napon belül
a Neptun rendszerben leadott 903-as kérvénnyel

A Rendszeres szociális ösztöndíj eljárásrendje, igazoláslistája és pontrendszere a BME TJSZ 3. számú mellékletében található. 

A 2023/2024. tanévre vonatkozó Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázati kiírásokat és a kiírás részét képező Adatvédelmi Tájékoztatót itt találjátok meg:

A pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdéseket a szocialis@emkhk.hu e-mail címen tudjátok feltenni, vagy a megfelelő kari levelezőlistákon.

Sikeres pályázást kívánunk!

Üdvözlettel,

ÉMK HK

Kedves Hallgatók!

Kiírásra kerültek a 2023/24. tanév őszi félévére vonatkozó Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatok. Az elnyerhető támogatásokkal és a pályázás menetével kapcsolatos legfontosabb információkat az alábbi hírben olvashatjátok.

A Rendszeres szociális ösztöndíjra való jogosultság
Rendszeres szociális ösztöndíjra az a hallgató pályázhat, aki teljes idejű alap-, mester-, osztatlan vagy doktori képzésben vesz részt és

  1. államilag támogatott vagy állami ösztöndíjas képzési formában vesz részt, vagy
  2. tanulmányait államilag támogatott vagy állami ösztöndíjas képzési formában kezdte meg és az adott szakon, szakképzésben megkezdett féléveinek száma alapján jogosult lenne államilag támogatott képzésben való részvételre.

A képzéseinek számától függetlenül egy pályázó egy pályázatot nyújthat be az adott ösztöndíjra.


Pályázni a MŰEPER rendszeren keresztül lehetséges, a szükséges igazolásokat szükséges hiánytalanul feltölteni és határidőig elektronikusan leadni. Ezután a személyes bemutatási időszak keretein belül, a feltöltött igazolásokat be is kell mutatni a kari bírálóknak.

Határidők

Szociális alapú kollégiumi férőhely
igényléséhez elektronikus leadási határidő
felsőbbévesek számára 
2023. július 17. 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül
Szociális alapú kollégiumi férőhely
igényléséhez elektronikus hiánypótlási határidő
felsőbbévesek számára 

 2023. július 28. 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül

Szociális alapú kollégiumi férőhely
igényléséhez elektronikus leadási határidő
elsőévesek számára

2023. augusztus 7. 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül

Szociális alapú kollégiumi férőhely
igényléséhez elektronikus hiánypótlási határidő
elsőévesek számára
2023. augusztus 14. 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül
Elektronikus leadási határidő2023. augusztus 30. 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül
Elektronikus hiánypótlási határidő 2023. szeptember 11. 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül
Személyes bemutatási időszak2023. szeptember 1. és szeptember 12. között 

 

Eredmények

Előzetes eredményről való kiértesítés                         

2023. szeptember 15. 
a MŰEPER rendszeren keresztül
Felszólalás2023. szeptember 16. – szeptember 19. 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül
Végleges eredményről való kiértesítés2023. szeptember 22.
a MŰEPER rendszeren keresztül
Jogorvoslat
A végleges eredményt követő 15 napon belül
a Neptun rendszerben leadott 903-as kérvénnyel

A Rendszeres szociális ösztöndíj eljárásrendje, igazoláslistája és pontrendszere a BME TJSZ 3. számú mellékletében található. 

A 2023/2024. tanévre vonatkozó Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázati kiírásokat és a kiírás részét képező Adatvédelmi Tájékoztatót itt találjátok meg:

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket a 2022/23. tavaszi félévhez képest az ösztöndíj leadási folyamatában történt néhány változásra is:

Pontrendszerben történt változások:

  • Az öneltartó körülményre 5 pont kapható. 
  • Az egy főre jutó jövedelem pontértékének változtatása, melynek részletei a TJSZ-ben olvasható.
  • Az egészségügyi kiadásokra járó pontok az alábbiak szerint alakult:
    2 % > 0 pont
    2 – 5 % 2 pont
    5 – 10 % 4 pont
    10 – 15 % 6 pont
    15 – 20 % 8 pont
    20 – 25 % 10 pont
    25 – 30 % 12 pont
    30 % < 14 pont

Igazolásokkal kapcsolatos változások:

  • Az eltartó néküli eltartott kategória abban az esetben is érvényesül, amennyiben egyszerre áll fenn a halmozottan hátrányos helyzetű/hátrányos helyzetű ÉS a gyámsága nagykkorúsága miatt szűnt meg körülmények.
  • Az öneltartó körülmény nem állapítható meg, amennyiben a TJSZ 7.§ hm) pont szerinti kiadások meghaladják az ellenőrző egy főre jutó jövedelmet, tehát 50.000 Ft-ot.
  • Az anyakönyvi kivonatokat és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által kiállított dokumentumot másolatban szükséges bemutatni.
  • Az “édesanyja neve” adatot ki kell takarni.
  • A házassági anyakönyvi kivanaton fel kell tüntetni a születési időt, a hitelesítő pecsétet és az aláírást.
  • A készpénzben kapott nyugdíj esetében a Nyugdíjfolyósítósági Igazgatóság által kiállított dokumentum mellé kötelező feltölteni egy két tanús igazolást is, hogy mekkora volt a nyugdíj emelésének összege az elmúlt évben.
  • Ellenőrző feltételek a jövedelem számítása során, azaz a közüzemi költségek mértéke feljebb emelkedett 50.000 Ft-ra.

Az elektronikusan feltöltött igazolások megfelelő kitakarása továbbra is nagyon fontos, mert enélkül nem fogadható el az adott igazolás! Az igazolások pontos követelményeit az Igazoláslistában találhatjátok, így ennek figyelmes elolvasását ajánljuk!

A pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdéseket a szoc@bmeehk.hu e-mail címen tudjátok feltenni, vagy a megfelelő kari levelezőlistákon.

Sikeres pályázást kívánunk!

Üdvözlettel,

ÉMK HK

Kedves Hallgatók!

Kiírásra került a 2022/2023. tanév tavaszi félévére vonatkozó Szociális alapú
költségtérítés/önköltségcsökkentés pályázat.
Pályázni a MŰEPER rendszeren elérhető pályázat leadásával lehet.
Azoknak a hallgatóknak, akik a 2022/2023. tanév tavaszi félévére vonatkozó Rendszeres szociális
ösztöndíj pályázatra is pályáztak, nem szükséges külön a Szociális alapú
költségtérítés/önköltségcsökkentés pályázat leadása is, ugyanis a Rendszeres szociális ösztöndíj
leadása során megítélt szociális pontszám is beszámítható a költségtérítés/önköltség csökkentéséhez.
A Rendszeres szociális ösztöndíj pályázat során megállapított pontszám azonban csak abban az
esetben fogadható el a költségtérítés-, önköltségcsökkentéshez, amennyiben a pályázat Elbírált,
hiánytalan státuszba került.
Önköltségcsökkentés esetén:
A pályázat leadása mellett a Költségtérítés/önköltségcsökkentésre vonatkozó Neptun kérvény
leadása is szükséges – 010-es Önköltség mérséklési kérelem. Ennek leadási határideje 2023. március
8. 23:59.

Pályázat leadási határideje: 2023. február 16. 23:59
Hiánypótlási határidő: 2023. február 22. 23:59.
Személyes bemutatási határidő: 2023. február 22.
Eredmény: 2023. február 23.

Bármilyen kérdés esetén keressetek bizalommal a (szocialis@emkhk.hu) e-mail címen.

Kedves Hallgatók!

Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás ösztöndíjakhoz kapcsolódó személyes bemutatási időszak 2020. szeptember 1-14. között esedékes minden hétköznap 8:00-12:00 és 13:00-17:00 időintervallumokban!

Ne felejtsetek el 24 órával korábban időpontot foglalni!

Kedves Hallgatók!

Az előző időszak pályázatainak bírálását már az újonnan alakult Külső Szociális Bizottság tagjai végezték. Tisztújítással párhuzamosan a bizottságba is lehet jelentkezni.

A bizottság feladata a beérkezett szociális alapú kollégiumi jelentkezések, a Rendszeres Szociális Ösztöndíj pályázatok valamint a Költségtérítés/önköltséges pályázatok bírálása.

Minden olyan hallgató jelentkezését várjuk, aki szeretne részt venni a bírálói munkában vagy azért, mert adott már le szociális pályázatot és ismeri a rendszert, vagy azért, mert eddig még nem igazán foglalkozott ilyennel, de szeretné jobban megismerni a folyamatot.

Amennyiben érdeklődsz a Külső Szociális Bizottság munkássága iránt, akkor küld el jelentkezésedet a szabo.krisztina@emkhk e-mail címre és hozd be papír alapon a Hallgatói Képviselet irodájába. A jelentkezésnek tartalmaznia kell egy rövid motivációs levelet és egy képet a jelentkezőről, valamint a pályázati adatlap kitöltött, aláírt és beszkennelt változatát. A leadási határidő 2019.03.29. 14:00.

Addig is ha bármi kérdésetek lenne, keressetek minket bátran!

ÉMK HK

Letöltés (DOCX, 198KB)

Kedves Hallgatók!
Ne felejtsétek el, hogy a személyes bemutatás elengedhetetlen a szociális pályázatok véglegesítése miatt. Aki nem jelenik meg szóbeli bemutatáson, annak a pályázatát nem áll módunkban elfogadni. Az összes időpont kiírásra került az ESZR felületén, ennél több nem lesz. Az időpontok között találtok olyat is, amelyikre “leadva” pályázatokkal tudtok jelentkezni, de többségben még mindig “előbírált hiánytalan” időpontok vannak kiírva. Kérünk titeket, hogy aki már tud jelentkezni időpontra tegye meg és mutassa be az pályázatát, mert a kapacitásunk véges.
Üdv,
ÉMK HK
Kedves Hallgatók!
A rendszeres szociális ösztöndíj és alaptámogatás pályázatok leadása az ESZR rendszerben 2018. február 04. 23:59-ig lehetséges. Személyesen bemutatni és leadni január 28. és február 11. között lesz lehetőségetek az előre meghirdetett időpontokban.
Jelentkezni az ESZR rendszerben tudtok majd az Időpontok menüpont alatt. Kérdés esetén írjatok bátran a szoc@emkhk.hu címre.
ÉMK HK

Kedves Hallgatók!

Az ÉMK HK Tisztújító Szavazást hirdet a Szociális Bizottság tagjainak megszavazására 2019. január 10. és január 17. között.

A jelöléseket 2018.01.08. 14:00-ig adhatjátok le, elektronikus formában a boldizsar.nora@emkhk.hu címen és papír alapon személyesen az Építőmérnöki Kar Hallgatói Képviselet irodájában. A jelölés mindkét feltétel teljesülésével válik véglegessé.
A jelölésnek tartalmaznia kell egy minimum 500 karakteres jelölő szöveget (szóközökkel), a jelölt fotóját és a nyilatkozatot aláírva és beszkennelve.

ÉMK HK

Letöltés (DOCX, 124KB)

Kedves Hallgatók!
A Tisztújításon ismertettek alapján a Szociális Bizottság az ÉMK HK külső bizottsága lett.
A bizottság feladata a beérkezett szociális alapú kollégiumi jelentkezések, a Rendszeres Szociális Ösztöndíj pályázatok valamint a Költségtérítés/önköltséges pályázatok bírálása.
Minden olyan hallgató jelentkezését várjuk, aki szeretne részt venni a bírálói munkában vagy azért, mert adott már le szociális pályázatot és ismeri a rendszert, vagy azért, mert eddig még nem igazán foglalkozott ilyennel, de szeretné jobban megismerni a folyamatot.
Amennyiben érdeklődsz a Külső Szociális Bizottság munkássága iránt, akkor küld el jelentkezésedet a szoc@emkhk.hu e-mail címre egy rövid motivációs levél és egy kép formájában 2018.11.19-ig.
A jelentkezőkkel egyeztetve, ki lesz hirdetve az időpontja egy bővebb tájékoztatónak, melyen minden felmerülő kérdésre választ kaphattok.
Addig is ha bármi kérdésetek lenne, keressetek minket bátran!
Üdv,
ÉMK HK