Szociális ügyek

Kedves Elsőévesek!

Az egyetemi éveitek megkönnyítése céljából a kedvezőtlen anyagi háttérrel rendelkező hallgatók több fajta szociális juttatásban is részesülhetnek. A támogatások közül jelenleg hármat a Műegyetemi Egységes Pályázati és Elbírálási Rendszeren (MŰEPER) keresztül kell elektronikusan leadni, majd pedig személyesen is bemutatni nekünk.

MŰEPER

Műegyetemi egységes pályázati és elbírálási rendszer

Pályázni a MŰEPER rendszeren keresztül lehetséges, a szükséges igazolásokat szükséges hiánytalanul feltölteni és határidőig elektronikusan leadni. Ezután a személyes bemutatási időszak keretein belül, a feltöltött igazolásokat be is kell mutatni a kari bírálóknak.

Összeszedtük a számotokra legfontosabb információkat a szociális pályázatok sikeres leadásához. Fontos, hogy csak azon hallgatók jogosultak szociális ösztöndíjakra, akiket felvettek állami ösztöndíjas képzésre.

Talán az a legfontosabb kérdés, hogy kiknek érdemes leadni: ha a háztartásod egy főre jutó nettó havi jövedelme nem éri el a 120.000 Ft-ot, és emellett az alábbiak közül  legalább egy fennáll, akkor már érdemes lehet megpróbálni.

  • nagycsaládos vagy
  • árva / félárva vagy
  • gyámságod nagykorúságod miatt szűnt meg
  • rokkant / krónikus beteg / súlyos beteg vagy
  • (halmozottan) hátrányos helyzetű vagy
  • családfenntartó vagy
  • van 25 év alatti testvéred aki még nappali képzésben tanul
  • messze laksz

A Rendszeres szociális ösztöndíj eljárásrendje, igazoláslistája és pontrendszere a BME TJSZ 3. számú mellékletében található. 

Elsőévesként 3 juttatásra tudtok pályázni:

Minimum ponthatára az adott félévben pályázók létszámától, továbbá a pályázók szociális helyzetétől vagy tanulmányi eredményeitől függ,, egy félévre szól. Ennek az igénybevételéhez a kollégiumi jelentkezésnél kérned kell a szociális alapon szerezhető pontok beszámítását.

A minimum ponthatárt az ESZB (Egyetemi Szociális Bizottság) határozza meg az eredmények kihirdetése előtt. Ennek a pályázatnak az elnyerésével 5 hónapon keresztül kaptok rendszeres pénzbeli juttatást.

Ez egy egyszeri pénzbeli juttatás amit BSc képzésen csak egyszer lehet igénybe venni az első aktív félév során. Az Alaptámogatás elnyeréséhez két dolog lényeges: 1, tartozz rászorultsági kategóriába ( Ebből kettő van,  értelemszerűen első és második. Az elsőbe akkor tartozol ha fogyatékossággal élsz, nagycsaládos-, árva-, halmozottan hátrányos helyzetű-, vagy családfenntartó vagy. A másodikba pedig akkor tartozol, ha félárva vagy, gyámságod nagykorúságod miatt szűnt meg, vagy hátrányos helyzetű vagy.)  2, érd el a rendszeres szociális ösztöndíj minimum ponthatárát.

A pályázat célja azon hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatási tanulmányainak támogatása, akik az adott települési önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkeznek. A pályázatok elbírálását is ezen önkormányzatok végzik, ezért a pályázat pontos feltételeivel kapcsolatban is ők az illetékesek. A minden félévben elnyerhető tízhavi támogatás fele-fele arányban intézményi és önkormányzati ösztöndíj részből tevődik össze, melynek kiutalását a többi ösztöndíjhoz hasonlóan az Egyetem végzi. Bővebben: www.emet.gov.hu/hatter_1/bursa_hungarica/

A legtöbb dokumentumnak július 1. vagy az utáni keltezésűnek kell lennie. A leggyakrabban beszerzendő dokumentumokat összegyűjtöttük nektek:

  • Mindenkinek be kell szereznie egy igazolást arról, hogy hányan élnek egy háztartásban, ezt a kormányablakban tudjátok kikérni (amennyiben ezen a kiadott igazoláson nem tüntetnek fel neveket és születési dátumokat, akkor minden háztartásbeliről ki kell tölteni egy ilyen nyilatkozatot.
  • A háztartásba befolyó jövedelmeket 3 hónapra kell leigazolni, ehhez bankszámla kivonatok feltöltése szükséges.
  • Minden tanuló testvér esetén kell egy iskolalátogatási / hallgatói jogviszony igazolás, amely 2020. március 15. utáni keltezésű kell legyen, kivétel ha a testvér még tanköteles, ebben az esetben elég ha az igazolás a megfelelő (2020/2021) tanévről szól.

További igazolás és nyilatkozat mintákat itt találtok  

Ahhoz, hogy pályázni tudjatok, címtáras azonosító szükséges. A címtáras azonosítóról több infót itt  vagy itt  tudtok szerezni.

A feltöltött dokumentumokat az első oktatási hetekben be kell mutatnotok az ÉMK HK irodában, melyet a Vásárhelyi Pál Kollégium földszintjén találtok. A dokumentumok bemutatására a pályázási felületen tudtok időpontot foglalni, a személyes bemutatási időszak elejétől kezdve. 

Ha van kérdésed keress minket bizalommal! Elérhetőségünk: szocialis@emkhk.hu 

További információkat itt találtok.

 

Aktuális félévre vonatkozó határidők a következőek: