Kihirdetésre kerültek az EBME Pályázatának eredményei, amit elérhettek az Egyetemi Hallgatói Képviselet honlapján.
Amennyiben bármilyen kérdésetek lenne, forduljatok bizalommal Nagy Edithez a palyazat@sc.bme.hu e-mail címen.
Gratulálunk minden nyertes pályázónak!
Kedves Hallgatók!
Az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának bővítése érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pályázaton elnyerhető díjat létesít végzős hallgatók részére.
A pályázat célja
Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.
A pályamű írása közben a hallgatók megismerhetik a szellemitulajdon-védelem elméleti alapjait, és betekintést kaphatnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe gyakorlati oldalról is. A hallgatók a pályázaton való részvétellel olyan tudáshoz jutnak, amit a későbbiekben a munkaerőpiacon kutatóként, mérnökként vagy bármilyen más hivatás keretében is hasznosítani tudnak.
A pályázók köre
A pályázaton azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2015/16. tanév őszi félévének végén fejezik be tanulmányaikat.
A pályázat tartalma
A pályázaton a végzős hallgató az általa készített diplomamunkával/szakdolgozattal tud nevezni, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel legalább 10 oldal terjedelemben, illetve olyan diplomamunkával/szakdolgozattal, ami teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésének van szentelve. A pályázatok értékelésnél a két fajta megközelítési mód egyforma elbírálás alá esik, a dolgozatok rangsorolásánál egyik megoldás választása sem jelent hátrányt.
A dolgozatnak tükröznie kell, hogy a hallgató alapfokon átlátja és értelmezi a szellemitulajdon-védelem rendszerét, és ebben el tudja helyezni saját témájának, megoldásának vizsgálatát. A pályázat megírását az SZTNH szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja, akinek feladata végigkísérni a hallgatót a dolgozat elkészítésén és segíteni a dolgozat megírását.
A pályázat versenyeztetésen alapul, a hallgatók öt kategóriában nyújthatnak be munkákat:
- szabadalom/használatiminta-oltalom,
- védjegyoltalom,
- formatervezésiminta-oltalom,
- szerzői jog
- szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe.
Egy pályázatban csak egy kategória jelölhető meg, a pályamunka a későbbiekben ebben a kategóriában kerül elbírálásra. Mindazonáltal, ha a diplomamunka, illetve szakdolgozat tárgya olyan alkotómunka eredménye, amely több kategóriát is érint, a pályázatnak a releváns oltalmi formák mindegyikével kapcsolatban tartalmaznia kell az elemző vizsgálatot. Ilyen esetben az értékelés kiterjed az oltalmi formák közötti összefüggések ismeretére is. Az SZTNH – indokolt esetben – jogosult a diplomamunkát a hallgató által megjelölt kategóriától eltérően is besorolni.
A pályázati díj összege és annak elbírálása
A pályázatokat az SZTNH által kijelölt bizottság értékeli. A négy meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra az alábbiak szerint:
- első díj 150 000 Ft,
- második díj 125 000 Ft,
- harmadik díj 100 000 Ft.
A pénzjutalomban nem részesülő hallgatók értékes könyvajándékot vehetnek át.
A SZTNH fenntartja a jogot, hogy a pályaművek tartalma és színvonala alapján változtasson a kategóriák, illetve a kiadott díjak számán.
A pályázati díj elnyerésének feltételei
1. Egy 20 órás szellemitulajdon-védelmi távoktatási tanfolyam elvégzése, kivéve, ha a hallgató korábban az egyetem által igazoltan elvégzett egy minimum 20 órás szellemitulajdon-védelmi képzést.
2. A diplomamunka/szakdolgozat témájához kapcsolódó szellemitulajdon-védelmi vonatkozások feltárása minimum 10 oldal terjedelemben. A dolgozat írása közben a hallgatónak legalább három alkalommal kell egyeztetni a hivatal által számára biztosított szakmai konzulenssel. Az értékelés pontos kritériumairól a hallgató a konzulensétől tud tájékozódni.
3. A szakdolgozat/diplomamunka sikeres védése.
A pályázat menete
1. A pályázati szándék regisztrálása az ujvaridiplomadij@hipo.gov.hu címen, amely tartalmazza:
- a hallgató diplomamunkájának/szakdolgozatának címét és vázlatát,
- egy rövid összefoglalót arról, hogy a témát milyen szellemitulajdon-védelmi szempontból kívánja megvizsgálni a pályázó.
2. A fentiekben részletezett pályázati feltételek teljesítése.
3. A diplomamunkába/szakdolgozatba integrált pályázati dolgozat leadása a megjelölt határidőre. A diplomamunka/szakdolgozat tartalmát az SZTNH kizárólag abból a szempontból vizsgálja, hogy milyen mélységben sikerült a hallgatónak a lehetséges szellemitulajdon-védelmi vonatkozásokat feltárni.
Az anyagokat elektronikus úton, PDF formátumban kérjük leadni a pályázati email címre. Ennek beérkezését minden esetben visszaigazoljuk.
A pályázatok értékelését az SZTNH munkatársaiból felállított, független szakértői bizottság végzi. Az értékelés eredményéről minden hallgató értesítést kap.
A pályázat jelentkezési határideje: 2015. november 5.
A diplomadíj-pályázat leadási határideje: 2016. március 1.
A 2015/2016. tanév őszi félévben végzős hallgatók pályázatainak értékelése a tanév tavaszi félévében végzős hallgatók számára kiírt pályázatokkal együtt történik. Minden hallgató 2016. augusztus 31-ig tájékoztatást kap a pályázata eredményéről.
A díjak átadására az SZTNH székházában kerül sor ünnepélyes keretek között. A pályázati díjak átutalása a nyertes pályázóknak a díjátadóval egy időben történik. A díjátadó ünnepségre minden pályázó hallgató meghívást kap.
SZTNH
Budapest, 2015. szeptember 30.
Kedves Hallgatók!
Szeretnénk figyelmetekbe ajánlani az alábbi pályázatot melynek célja, hasznosítható projektek felkutatása és felkarolása a Műegyetemen:
Ötlettől az üzletig – Műegyetemi innovációs projektverseny
A BME Hallgatói Innovációs Központ (HIK), a Műegyetemi Technológia és Tudástranszfer Iroda (MTTI) és a Pro Progressio Alapítvány pályázatot hirdet hasznosítható innovációs projektek felkutatására és támogatására, döntően hallgatók vagy a tulajdonukban lévő kezdő innovatív vállalkozások számára. A pályázat célja bármely innovatív ötlet, elképzelés részletes kimunkálása, adott esetben szabadalmaztatása, termék esetén a prototípus elkészítése, és az eredmények hasznosítási lehetőségeinek kidolgozása.
Beadási határidő: 2015. október 19.
További információk: http://otlettolazuzletig.hik.bme.hu/
Kedves Hallgatók!
A Szakmai Tudományos és Közösségi Ösztöndíj elbírálása 2015.10.13.-án (kedden) 12:30-tól kezdődően fog megtörténni személyes egyeztetések alapján.
KHT
Kedves Hallgatók!
Szívesen vennél részt a Karon folyó munkában? Foglalkoztat az érdekképviselet? Szívesen dolgoznál a hallgatókért?
Kritikusan szemléled az eseményeket? Nem tetszik az eddigi rendszer? Változtatnál?Úgy érzed erre Te is képes lennél?
Itt az alkalom: a Kari Hallgatói Tanács tisztújító szavazást hirdet
A jelölések beérkezésének határideje 2015.10.26. 18.00, a jelöléseket személyesen (később meghirdetett helyen és időpontban) és elektronikusan is le kell adni a khttisztujitas2015@gmail.com
A jelölésnek tartalmaznia kell egy max. 1500 karakteres jelölő szöveget (szóközökkel), a jelölt fotóját és az alábbi nyilatkozatot aláírva és beszkennelve.
KHT
Kedves Hallgatók!
Kiírásra került a BME Sportösztöndíj pályázat.
A pályázat beadási határideje: 2015. október 9. (péntek) 12:00
A pályázatokat az iroda fogadási idejében lehet leadni az EHK irodában: (BME K ép. 1. emelet 61. ajtó)
Hétfő – Szerda 9:00 – 15:00
Csütörtök 9:00 – 17:00
Péntek 9:00 – 13:00
Amennyiben bármilyen kérdésetek lenne forduljatok bizalommal Nagy Edithez a palyazat@sc.bme.hu e-mail címen.
Üdvözlettel: BME EHK
Ötlettől az üzletig – Műegyetemi innovációs projektv
A BME Hallgatói Innovációs Központ (HIK), a Műegyetemi Technológia és Tudástranszfer Iroda (MTTI) és a Pro Progressio Alapítvány pályázatot hirdet hasznosítható innovációs proje
Beadási határidő: 2015. október 19.
További információk: http://otlettolaz
Kedves Hallgatók!
Az Egyetemi Hallgatói Képviselet elfogadta a 2015/2016-os tanév őszi félévre meghirdetett Rendszeres Szociális Ösztöndíj Pályázat és Alaptámogatás Pályázat eredményét.
A 2015/2016-os tanév őszi félévében az a hallgató részesül Rendszeres Szociális Ösztöndíjban, aki legalább 35 szociális ponttal rendelkezik. A minimum összeg
A 2015/2016-os tanév őszi félévében azon 2015. szeptemberében első aktív félévükre beiratkozott hallgatók részesülnek Alaptámogatásban, akik legalább 35 szociális ponttal rendelkeznek és az 51/2007-es kormányrendeletben meghatározott 1. vagy 2. rászorultsági kategóriába tartoznak.
A kapott támogatást Támpont Iroda Kifizetésfigyelőjében, majd később a szoc.sc.bme.hu címen tudjátok megnézni.
A pályázati kiírásnak megfelelően 2015.10.11. 23:59-ig élhettek fellebbezéssel a szoc.sc.bme.hu oldalon, az Igényléseim menüpont alatt (Műveletek -> fellebbezés leadása).
Fellebbezés leadásakor a leadott pályázat nyílik meg, amelyet nem tudtok szerkeszteni. A pályázat aljára görgetve találtok egy mezőt, a fellebbezés szöveges indoklását írjátok oda, ha esetleg csatolnátok dokumentumot, azt alatta megtehetitek.
Még egyszer elnézést kérünk a pályázati időszak alatt Benneteket ért kellemetlenségekért, a következő félévre igyekszünk minden most tapasztalt hibát orvosolni. Köszönjük a megértésetek!
Szociális Bizottság
Egyetemi Hallgatói Képviselet
Szakmai, Tudományos, Közösségi és Sport Kari Ösztöndíj pályázat
Kedves Hallgatók!
A Kari Hallgatói Tanács meghirdeti a 2015/2016-os tanév őszi félévére a Szakmai, Tudományos, Közösségi és Sport Kari Ösztöndíj pályázatot. Pályázhat minden nappali tagozatos hallgató, aki az elmúlt aktív félévben kiemelkedő szakmai, tudományos vagy közéleti tevékenységet folytatott.
A pályázatok leadási határideje: 2015. október 6. (kedd) 23:59.
Pályázathoz szükséges letölthető dokumentumok
Mindenkinek sikeres pályázást kívánunk!
KHT