Kedves Hallgatók!

Az alábbi dokumentumban találhatjátok a Hangadó ösztöndíj előzetes eredményét.

ÉMK HK

Letöltés (PDF, 281KB)

Kedves Hallgatók!

A pályázat elnyerésének feltétele minimum 37 pont, azaz minden hiánytalan, érvényesen leadott pályázat jutalmazásra került. A minimum ponthatárhoz tartozó összeg 30 000 Ft, a minimum ponthatár felett az egy ponthoz tartozó összege 2500 Ft.

Az ösztöndíj elbírálásának eredménye ellen – a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül – a Hallgatói Jogorvoslati Bizottságnál jogorvoslattal élhet, a Neptun rendszerben elérhető 001-es számú kérvény leadásával.

ÉMK HK

Letöltés (PDF, 172KB)

Kedves  Hallgatók!

Az alábbiakban tekinthetitek meg a 2018/19-es tanév tavaszi félévének tanulmányi ösztöndíj eredményéhez kapcsolódó dokumentumokat.

A mesterképzésben részt vevő, első aktív félévüket a 2018/19. tanév tavaszi félévében megkezdő hallgatók tanulmányi ösztöndíj eredményeiket az alábbiakban érhetik el.

Az eredményeitek kiszámításához segítséget nyújtó táblázatot az alábbiakban éritek el:

A táblázatban a fehér mezőkbe kell beírnotok a pontos tárgykódot, és a megszerzett érdemjegyet (2-5 közötti szám), ez alapján pedig a táblázat kiszámolja a teljesítményindexeteket és a hozzá tartozó ösztöndíjat.

A nehézségi index módosító szorzókat itt találhatjátok:

Az évfolyam kezdő létszáma azon hallgatók számát jelenti, akik felvételt nyertek az adott tanévre, és akkor meg is kezdték a tanulmányaikat. Ez konkrétan azt jelenti, hogy évfolyamonként nem a felvett hallgatók létszámával számolunk, hanem azokkal a hallgatókkal, akik a félévüket aktív státuszban végzik.

A mellékelt fájlban tekinthetitek meg az Építőmérnöki Kar mintatanterv szerinti tárgyainak részadatait a teljesítményindex kiszámításához:

A tárgyfelvételek, -teljesítések, érdemjegyek adatai némiképp eltérhetnek a Neptun rendszerből kiolvasható adatoktól, ennek okai a következők lehetnek:

  • a tárgyat felvett külföldi képzéses hallgatók nem szerepelnek a táblázatban (az ő eredményeiket nem a KTH kezeli, így azok megbízhatósága nem biztosított, továbbá ezen hallgatók eredményeit megvizsgálva azok torzították volna azt, továbbá e hallgatók eredményeit megvizsgálva azok torzították volna az összesítést)
  • nem szerepelnek a NOK-os, külföldi hallgatók, szintén a fenti okok miatt
  • szerepelnek viszont a részképzéses hallgatók (számuk elenyésző a karon)
  • azon tárgyat felvett hallgatók eredményei sem szerepelnek a táblázatban, ahol a tárgy eredményeinél az ösztöndíjindexbe beszámít mező üres (ez többek között előfordulhat, ha a tárgyat a hallgató felveszi, de később akkreditáció útján „teljesíti”, esetleg tárgyújrafelvétel esetében)
  • Azok a tárgyak, amelyek mellett nincs adat, nem indultak a tavaszi félévben vagy 0 kredites tárgyak.

A 2018/19. tanév őszi félévben elért eredmények alapján tanulmányi ösztöndíjban részesülés feltétele a legalább 41,1974 teljesítményindex elérése. Teljesítményindexek értékét a Neptun rendszerben a Tanulmányi átlagok fül alatt tudjátok ellenőrizni.
Ha bármilyen kérdésetek merülne fel a tanulmányi ösztöndíjjal kapcsolatban keressétek a ÉMK HK Ösztöndíj Bizottságát az osztondij@emkhk.hu e-mail címen.

 

A pályázat elnyerésének feltétele 0 pont, azaz minden hiánytalan, érvényesen leadott pályázat jutalmazásra került. A minimum ponthatár felett az egy ponthoz tartozó összeg 600 Ft
Az ösztöndíj elbírálásának eredménye ellen – a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül – a Hallgatói Jogorvoslati Bizottságnál jogorvoslattal élhet, a Neptun rendszerben elérhető 001-es számú kérvény leadásával.
Kedves Hallgatók!
Tanulmányi ösztöndíj korrekciót a Neptun Egységes Tanulmányi Rendszeren keresztül a 026 Tanulmányi ösztöndíj felülvizsgálati kérelem leadásával kérhettek. A kérvényt 2018.11.25. 12:00-ig lehet leadni.
Bármilyen egyéb kérdéssel keressétek bizalommal a ÉMK HK Ösztöndíj Bizottságát.
ÉMK HK