Kedves Hallgatók!

A BSc és MSc elsőéves hallgatók kollégiumi jelentkezésére augusztus 1. 12:00 és augusztus 12. 23:59 között van lehetőségetek a KEFIR oldalán. Azon hallgatók, akik szociális alapon is pályáznak, úgy a KEFIR rendszeren leadott jelentkezésen túl szükséges az Egységes Szociális Rendszerben is pályázni, szintén a fent megadott határidőig. Kérünk titeket, hogy ne az utolsó pillanatban kezdjétek meg a pályázatok leadását és a fenti határidőket tartsátok be!

Szociális alapú pályázat hiánypótlására az ESZR rendszerben augusztus 16. és augusztus 17. 23:59 között lesz lehetőségetek. A pályázatotokban található esetleges hiányosságokat az adott mezőhöz tartozó Megjegyzésben találjátok majd meg.

Amennyiben a szociális alapú pályázattal kapcsolatban merülne fel kérdésetek, írjatok bátran az emkszoc@googlegroups.com elérhetőségre, míg kollégiumi jelentkezéssel kapcsolatban az emkkb@googlegroups.com elérhetőségre. Sürgős probléma esetén fordulhattok hozzánk a KHT oldalon megadott telefonszámok egyikén is.

KHT

Budapest Főváros VI. Kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociálisan rászoruló kerületi fiatalok esélyegyenlőségének biztosítása érdekében pályázatot hirdet TERÉZVÁROSI FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJRA.

 

Az ösztöndíjra pályázhatnak a legalább a pályázati felhívás közzétételét megelőző 30. naptól bejelentett terézvárosi lakóhellyel rendelkező:
Magyarországon államilag elismert felsőoktatási intézményben teljes idejű alap-, mester- vagy osztatlan képzésben résztvevő, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, a pályázat benyújtását megelőző félévben 3,5 tanulmányi átlagot elérő hallgatók, valamint
Magyarországon államilag elismert felsőoktatási intézménybe teljes idejű alap-, mester- vagy osztatlan, képzésre felvételt nyert jelentkezők, akik a Humán Bizottság döntéshozatalát megelőző időpontig aktív hallgatói jogviszonyt létesítenek és a középiskola utolsó tanévének végén szerzett tanulmányi átlaguk legalább 3,5, továbbá
családjukban a pályázati felhívás közzétételét közvetlenül megelőző tizenkét hónap alatt szerzett jövedelem egyhavi átlagát figyelembe véve, az egy főre jutó havi jövedelem nagysága nem haladja meg az öregségi nyugdíjnak a pályázati felhívás közzététele időpontjában irányadó legkisebb összege négy és félszeresét (128.250.-Ft-ot) és
szociálisan rászorulónak minősülnek.

Az ösztöndíj hat hónapra, a 2016. szeptember 1-jétől 2017. február 28-áig terjedő időszakra szól, és félévente 25 hallgató nyerheti el.
A Terézvárosi Felsőoktatási Ösztöndíj összege havi 35 000 -Ft

 

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. augusztus 31.

 [gview file=”https://kht.vpk.bme.hu/wp-content/uploads/2016/07/Felsőoktatási-ösztöndíj-felhívás201617-végleges-06.30-utándocx.docx”]

Kedves Hallgatók!

A hétvégén és a jövő hét elején előbírálásra kerül minden a határidőig leadott pályázat.
Kérünk Titeket, hogy amennyiben nem „Előbírált hiánytalan”, vagy „Előbírált hiányos, kollégiumhoz jó” státuszú pályázattal rendelkeztek, pótoljátok a hiányzó igazolásokat és 2016. július 20. 12:00-ig véglegesítsétek újra a pályázatotokat. Ha ezt elmulasztjátok érvénytelen lesz a jelentkezésetek.
Kérdés esetén keressetek minket bizalommal!
KHT
Kedves Hallgatók!
Az Kollégium Egységes Felvételi és Információs Rendszer (KEFIR) technikai okok miatt 2016.07.06. 18:00 és 2016.07.10. között nem lesz elérhető.
Ne felejtsétek el, hogy az őszi kollégiumi férőhelyre való jelentkezés határideje július 26, a rendszer helyreállása után bőven lesz még időtök leadni, azonban kérünk benneteket, ne hagyjátok az utolsó pillanatra!
Megértésetek köszönjük!
Kérdés esetén keressetek minket bátran az emkkb@googlegroups.com elérhetőségen!
Üdvözlettel,
Kollégiumi Bizottság

Kedves Hallgatók!

Az Egységes Szociális Rendszer technikai okok miatt 2016.07.06. 18:00 és 2016.07.10. között nem lesz elérhető.

Hogy ez idő alatt is fennakadás nélkül tudjátok intézni a hivatali teendőket, az Igazoláslistát feltöltöttük ide.
Amennyiben a kollégiumi férőhely igénylésetekhez is szeretnétek felhasználni szociális pontjaitokat, a pályázatotokat 2016.07.15-ig kell véglegesítenetek a https://szoc.sc.bme.hu/ oldalon.
Kérdés esetén forduljatok bátran a KHT szociális felelőséhez!
KHT

Kedves Hallgatótársak!

Megszületett a KHT Közéleti ösztöndíj pályázat eredménye, amit az alábbiakban olvashattok.

KHT

Kedves Hallgatótársak!

Megszületett a 2016-os VN szervezői pályázat eredménye, amit az alábbiakban olvashattok.

KHT

Kedves Hallgatótársak!

Megszületett a KHT Külső Közösségi ösztöndíj pályázatának eredménye amelyet az alábbiakban olvashattok.

KHT

Kedves Hallgatótársak!

Kiírásra került a Vásárhelyi Napok szervezői pályázat, az alábbi dokumentumokban olvashatjátok a pontozással együtt.

KHT

[gview file=”https://kht.vpk.bme.hu/wp-content/uploads/2016/06/EMK_VN_pontozas.pdf”] [gview file=”https://kht.vpk.bme.hu/wp-content/uploads/2016/06/VN_szervezoi_palyazat.pdf”]

[gview file=”https://kht.vpk.bme.hu/wp-content/uploads/2016/06/EMK_VN_pontozas.pdf”]

Kedves Hallgatótársak!

Kiírásra került a Közéleti ösztöndíj pályázat, az alábbi dokumentumokban olvashatjátok a pontozással együtt.

KHT

[gview file=”https://kht.vpk.bme.hu/wp-content/uploads/2016/06/Kozeleti_od.pdf”]

[gview file=”https://kht.vpk.bme.hu/wp-content/uploads/2016/06/EMK_Kozeleti_OD_pontozas.pdf”]