Kedves Hallgatók!

Kiírásra került az ESZR-ben a pótlási időszak, mely során az „Előbírált hiányos” és az „Előbírált hiányos, kollégiumhoz jó” státuszú pályázatokhoz fel tudjátok tölteni a hiányzó dokumentumokat.
A hiánypótlási időszak: 2016. szeptember 11. 23:59-ig tart.
Időpontra csak „Leadva” és „Előbírált hiánytalan” státuszú pályázattal tudtok jelentkezni.

KHT

Kedves Hallgatók!

A 2016/17 tanév őszi félévének előzetes kollégiumi szobabeosztása itt érhető el. Van lehetőségetek férőhelyet cserélni, ezt augusztus 24. 18:00 -ig jelezhetitek az emkkb@googlegroups.com címre küldött levélben. A csere csak akkor érvényes, ha mindkét fél beleegyezett, s a férőhelycseréről küldött e-mail címzettjei között szerepel a cserével érintett hallgató is.
A más karos hallgatóval történő elhelyezésre való igényt is kérünk ezen időpontig jelezzétek (újra) és igyekszünk más karok Hallgatói Képviseleteivel megoldást találni a kéréseitekre.

A fenti határidőt követően minden hallgatót kiértesítünk egyénileg a férőhelyét illető költözési időpontról, addig is a KHT által kitett hírben leírtak a mérvadóak.

Kérdés esetén forduljatok hozzánk bátran!

KHT

Kedves Hallgatók!
A mai naptól elérhető a Neptun rendszerben a 902-es „Kérelem kollégiumi pályázat elutasítása miatt” jogorvoslati kérvény, mellyel a pályázat eredménye ellen tudtok fellebbezni. A fellebbezések elbírálása a kérvény leadási határideje után várható.

A fellebbezés leadásának határideje 2016. szeptember 6. 23:59.

KHT

Kedves Hallgatók!

A Vásárhelyi Pál Kollégium őszi félévre történő beköltöztetése a felújítási munkálatok elhúzódása miatt a korábbi évektől eltérően fog történni, ezért kérünk alaposan olvassátok el az alábbi időpontokat!

Augusztus 24. (szerda) 16 óráig ki kell költöznie annak, aki nem kért/nem kapott kollégiumi férőhelyet az őszi félévre
Augusztus 25. (csütörtök) 8-16 óra között kollégiumon belüli átköltözés azon szobákba, melyek ezen a napon már üresen állnak (B épületben)
Augusztus 26. (péntek) 8-12 között (délelőtt) kollégiumon belüli átköltözés azon szobákba, melyek ezen a napon már üresen állnak (B épületben), 12-16 óra között (délután) kollégiumok közötti átköltözés
Augusztus 28. (vasárnap) 9-14 óra között kizárólag BSc elsőéves hallgatók beköltözése
Szeptember 3. 14 órától kollégiumon belüli átköltözés
Szeptember 4. 8-18 óra között beköltözés, a KEFIR-ben időpontra jelentkezéssel

A szobabeosztások elkészítése után minden hallgatót a KEFIR rendszeren keresztül tájékoztatunk arról, hogy az adott szobában a férőhelyét mikor tudja elfoglalni.

Kérünk titeket, hogy a kellemetlenségek ellenére igazodjatok ezekhez az időpontokhoz a nagyobb fennakadások elkerülése érdekében!

KHT

Kedves Hallgatók!
Az alábbiakban olvashatjátok a BSc és MSc elsőéves hallgatók férőhelypályázatának előzetes eredményét, melyet a Kollégiumok Igazgatóság jóváhagyott.
A férőhelyet nyert MSc-s hallgatók számára immár elérhetővé vált a KEFIR Szobajelentkezés funkciója, a jelentkezés augusztus 20. 12:00 órakor zárul. Fontos, hogy ha kiválasztottátok az igényelni kívánt szobát, véglegesítsétek az igényléseteket!
A felsőbb évesek frissített felvételi eredménye itt érhető el, a várólistáról bekerülőket listáztuk a dokumentum alján. A bekerülők KEFIR értesítést is kapnak a felkínált férőhelyről, melyet augusztus 21. (vasárnap) 23:59-ig el kell fogadniuk, hogy elhelyezést kaphassanak.
Amennyiben az előzetes eredményekben hibát találtok, úgy augusztus 21. 23:59-ig jelezhetitek a Kollégiumi Bizottság felé. Fellebbezni augusztus 22. és szeptember 6. között lesz lehetőségetek a Neptun 902-es kérvényének leadásával a végleges eredmények közzétételét követően.
KHT

Kedves Hallgatók!

A KEFIR fejlesztői elkészítették az őszi félévre vonatkozó szobajelentkező felületet, ami ugyan még nem rendelkezik minden elvárható funkcióval, de a korábbi évekhez képest előrelépés.

Fontos, hogy a szobajelentkezés leadására augusztus 17. 00:01-től augusztus 20. 12:00-ig van lehetőségetek.

Pár információ, amit a jelentkezéshez mindenképpen tudnotok kell:

  • A szobajelentkezés leadása során közösségeket, szobákat kell létrehozni.
  • Csak olyan hallgató hívható meg szobába, akinek a KEFIR-ben „Felvett” a státusza, tehát kollégiumi férőhelyben részesült.
  • Meghívást a megfelelő mezőben, a hallgató Neptun kódjának beírásával teheted meg.
  • Egy hallgató csak egy szobaigénylésben szerepelhet, többet a rendszer sem enged.
  • Szobaszámokat a szoba létrehozója tud beállítani, de megjegyzést bármely lakó tehet. Kérjük, hogy a megjegyzéseket tömören, érthetően fogalmazzátok meg!
  • Az MSc elsősök státusza várhatóan pénteken (augusztus 19.) kerül Felvettre, azt követően, hogy a Kollégiumok Igazgatóság elfogadta a férőhelyek kiosztását.
  • Szintén ezen a napon várható az üresen maradt elsőéves helyek felsőbbévesekkel való feltöltése, tehát a várólistán kiértesített és rövid időn belül visszajelző hallgatók is meghívhatóak.
  • Fontos, hogy amint a szobák minden lakója meghívásra került, véglegesítsétek az igényléseket!

Végezetül kérünk titeket, hogy a jelentkezés előtt feltétlen olvassátok el a KHT SZMSZ 6.sz. mellékletének szobajelentkezésre vonatkozó részét!

Kérdés esetén keressetek minket bátran!

KHT

Kedves Hallgatók!

A KTH tájékoztatása alapján a a Neptun rendszer 2016.08.12 00:00 és előreláthatólag 2016.08.12 18:00 között nem lesz elérhető. Ez érinti a Címtárat is, ezért aki kollégiumra szeretne jelentkezni a KEFIR és/vagy az ESZR rendszeren keresztül, legkésőbb a szerdai napon aktualizálja képzéseit a Neptun rendszerben, illetve regisztrálja Címtár azonosítóját! Amennyiben ezt megteszitek, a pénteki napon fennakadás nélkül le tudjátok adni a jelentkezésetek.

Kérdés, probléma esetén forduljatok hozzánk bizalommal!

KHT

Kedves Hallgatók!

A határidőig beérkezett felszólalásokat a Kancellária Kollégiumok Igazgatósággal a KHT Kollégiumi Bizottsága áttekintette, az észrevételek alapján a listákat módosította.

A végleges előzetes eredmény elérhető itt, a várólista részletes pontszámokkal pedig itt.

Fellebbezni az eredmények ellen az elsőévesek eredményével kibővített végleges listák kihirdetését követően, későbbi időpontban, Neptunon keresztül lesz lehetőségetek.

A fejlesztők ígérete szerint hamarosan használható lesz a KEFIR várólista modulja, ahol az aktuális állapotot nyomon tudjátok követni. Amint ez a funkció rendelkezésünkre áll, tájékoztatni fogunk Titeket!

Kérünk, hogy kérdéseitekkel ne a KHT tagjait keressétek Facebookon keresztül, hanem írjatok a Kollégiumi Bizottságnak az emkkb@googlegroups.com elérhetőségre.

KHT

Kedves Hallgatók!

Elfogadásra kerültek a 2016/2017 tanév őszi félévének Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázati kiírások.

Az elektronikus leadás határideje: 2016. augusztus 28. 23:59

A pályázati kiírásokat és a Térítési és Juttatási Szabályzat 2. számú mellékletét (pontrendszer, eljárásrend, igazoláslista) a https://szoc.sc.bme.hu/ oldalon találhatjátok meg.

Kérdés esetén forduljatok hozzánk bizalommal!

KHT

Kedves Hallgatók!

Az alábbiakban olvashatjátok a felsőbbéves hallgatók férőhelypályázatának előzetes eredményét, melyet a Kollégiumok Igazgatóság jóváhagyott.

A várólista sorrendjét itt éritek el.  Az elsőéves hallgatók jelentkezése után várható, hogy nagyobb számban tudjuk tölteni az általuk fel nem töltött helyeket.

Az idei évben a kollégiumi felvételi csoportok átlagai az alábbiak szerint alakultak:

  • BSc nem szakosodott hallgatók
    • 0 ponthoz tartozó ÖD index átlag: 0,45
    • 50 ponthoz tartozó ÖD index átlag: 2,56
    • 100 ponthoz tartozó ÖD index átlag: 5,0
  • BSc szerkezet ágazatos hallgatók
    • 0 ponthoz tartozó ÖD index átlag: 0,44
    • 50 ponthoz tartozó ÖD index átlag: 2,66
    • 100 ponthoz tartozó ÖD index átlag: 5,0
  • BSc infrastruktúra és geoinformatika ágazatos hallgatók
    • 0 ponthoz tartozó ÖD index átlag: 0,12
    • 50 ponthoz tartozó ÖD index átlag: 2,67
    • 100 ponthoz tartozó ÖD index átlag: 5,0
  • MSc szerkezet szakos hallgatók
    • 0 ponthoz tartozó ÖD index átlag: 2,75
    • 50 ponthoz tartozó ÖD index átlag: 4,11
    • 100 ponthoz tartozó ÖD index átlag: 5,0
  • MSc infrastruktúra és földmérő és térinformatika szakos hallgatók
    • 0 ponthoz tartozó ÖD index átlag: 2,75
    • 50 ponthoz tartozó ÖD index átlag: 4,11
    • 100 ponthoz tartozó ÖD index átlag: 5,0

 

Ezen csoportokon belül a tanulmányi részpontszám meghatározását lineáris interpolációval végeztük, ennek részletes leírását a KHT SZMSZ 6. sz. mellékletében olvashatjátok.

A szociális részpontszámot a hirdetményben nem tettük közzé, értékét az ESZR rendszerben megtaláljátok.

A szobajelentkezés a BSc és MSc elsőéves hallgatók felvételi eredményének közzététele után várható a KEFIR rendszeren keresztül. A fejlesztők jelenleg is a megvalósításán dolgoznak, amint a pontos határidők és részletek rendelkezésünkre állnak, tájékoztatunk Titeket.

Az eredmények ellen felszólalásra július 31. 23:59-ig van lehetőségetek az emkkb@googlegroups.com email címen. Ezt követően a végleges eredmények közzététele után Neptunban tudtok majd fellebbezni, később megadott időpontban.

KHT