Kedves Hallgatók!

A Vásárhelyi Pál Kollégium felújítási munkálatai a végéhez közelednek, ezért a beköltözésre is kaptunk -közel biztos- irányelveket.

A B épületből az A épületbe várhatóan már szeptember 2-án a délutáni/kora esti időpontban meg lehet kezdeni az átköltözést. Fontos, hogy legkésőbb szeptember 3-án minden kollégistának át kell költöznie.

Az A épületbe új beköltözők már szeptember 3-án el tudják foglalni a szobájukat, míg a B épületbe új beköltözők csak szeptember 4-én.

Az új beköltözőknek a KEFIR rendszerben időpontra kell jelentkezni, hogy nap közben elkerüljük a hosszas sorban állást. Azért, hogy ez meg is valósuljon, kérünk titeket, hogy abban az idősávban költözzetek be, amikorra jelentkeztetek. Időpontot foglalni a mai napon 21 órától tudtok majd. Fontos, hogy időpontra legfeljebb 24 órával hamarabb tudtok a tényleges beköltözési időponthoz képest jelentkezni.

Azon hallgatóknak, akiknek lehetősége lenne hamarabbi költözésre, mert a nyári lakók már elhagyták a szobát, már írtunk értesítést.

A nyáron szobájukban maradó hallgatóknak a KEFIR rendszerben található Kollégiumi Bentlakási Megállapodás megismerésén túl szükséges az első oktatási héten a gondnokságon a Tűzvédelmi Oktatást is megismerni.

Kérünk titeket, hogy a fentieket tartások be, ellenkező esetben nem tudtok beköltözni!

Kérdés esetén keressétek bátran a Kollégiumi Bizottságot az emkkb@googlegroups.com elérhetőségen.

KHT