Szeretnénk Titeket tájékoztatni, hogy 2024. február 8-tól kezdődik a Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázat személyes bemutatás időszaka, mely február 20-ig tart.

Fontos, hogy a személyes bemutatáson való részvétel mindenkinek kötelező, aki megkapta az előbírált, hiánytalan státuszt; illetve aki előbírált, hiányos, kollégiumhoz jó státusszal rendelkezik, a hiánypótlást neki is be kell fejeznie, majd a pályázat szükséges dokumentumait bemutatnia.

Személyes bemutatáson való részvétel feltétele az előzetes jelentkezés, melyre a MŰEPER-ben lesz lehetőség .A személyes bemutatás helyszíne : Budapest, Kruspér utca 2. Vásárhelyi Pál Kollégium ÉMK HK iroda

Az időpontokra az azt megelőző nap 12:00-ig kell jelentkezni. A személyes bemutatásra elsősorban előbírált, hiánytalan státusszal tudtok jönni.

A Térítési és Juttatási Szabályzat szerint tájékozódjatok arról, hogy mely dokumentumokat vagytok kötelesek eredeti, papír alapon behozni és melyeket elég elektronikusan.

Amennyiben két tanú előtt hitelesített hallgatói jogviszony nyilatkozatot töltöttetek fel a Műeperbe, a diákigazolvány másolatát is szükséges bemutatni.

Bármilyen felmerülő kérdés esetén keressetek minket e-mailben, a szocialis@emkhk.hu e-mail címen.

Sikeres pályázást kívánunk!

ÉMK HK Szociális Bizottság

Kedves Hallgatók!

Kiírásra kerültek a 2023/24. tanév tavaszi félévére vonatkozó Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatok. Az elnyerhető támogatásokkal és a pályázás menetével kapcsolatos legfontosabb információkat az alábbi hírben olvashatjátok.

A Rendszeres szociális ösztöndíjra való jogosultság
Rendszeres szociális ösztöndíjra az a hallgató pályázhat, aki teljes idejű alap-, mester-, osztatlan vagy doktori képzésben vesz részt és

  1. államilag támogatott vagy állami ösztöndíjas képzési formában vesz részt, vagy
  2. tanulmányait államilag támogatott vagy állami ösztöndíjas képzési formában kezdte meg és az adott szakon, szakképzésben megkezdett féléveinek száma alapján jogosult lenne államilag támogatott képzésben való részvételre.

A képzéseinek számától függetlenül egy pályázó egy pályázatot nyújthat be az adott ösztöndíjra.


Pályázni a MŰEPER rendszeren keresztül lehetséges, a szükséges igazolásokat szükséges hiánytalanul feltölteni és határidőig elektronikusan leadni. Ezután a személyes bemutatási időszak keretein belül, a feltöltött igazolásokat be is kell mutatni a kari bírálóknak.

Határidők

Szociális alapú kollégiumi férőhely
igényléséhez elektronikus leadási határidő
2024. január 15. 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül

Szociális alapú kollégiumi férőhely
igényléséhez elektronikus hiánypótlási határidő 

2024. január 27. 23:59

a MŰEPER rendszeren keresztül

Elektronikus leadási határidő2024. január 29. 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül

Elektronikus hiánypótlási határidő

2024. február 19. 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül
Személyes bemutatási időszak2024. február 8. – 2024. február 20. között 
 
Eredmények

Előzetes eredményről való kiértesítés                         

2024. február 23.
a MŰEPER rendszeren keresztül
Felszólalás2024. február 27. 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül
Végleges eredményről való kiértesítés2024. március 1.
a MŰEPER rendszeren keresztül
Jogorvoslat
A végleges eredményt követő 15 napon belül
a Neptun rendszerben leadott 903-as kérvénnyel

A Rendszeres szociális ösztöndíj eljárásrendje, igazoláslistája és pontrendszere a BME TJSZ 3. számú mellékletében található. 

A 2023/2024. tanévre vonatkozó Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázati kiírásokat és a kiírás részét képező Adatvédelmi Tájékoztatót itt találjátok meg:

A pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdéseket a szocialis@emkhk.hu e-mail címen tudjátok feltenni, vagy a megfelelő kari levelezőlistákon.

Sikeres pályázást kívánunk!

Üdvözlettel,

ÉMK HK

Kedves Hallgatók!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt az idei GPK-ÉMK-KJK Jeges Estre a Gépészkari Hallgatói Képviselet és a Kari Rendezvény Bizottság nevében!
A hideg idő miatt felhívjuk a figyelmeteket, hogy öltözzetek melegen! A jó hangulatot DJ BB és DJ Bódig biztosítja.⚡
❄️Időpont❄️
2023. december 14. (póthét csütörtök) 21:00-1:00
❄️Helyszín❄️
Budapest Park
——
On behalf of the GHK and the KRB, we would like to invite you to this year’s GPK-ÉMK-KJK Jeges Est!
Due to the cold weather, we kindly ask you to dress warmly! DJ BB will provide a good atmosphere.
❄️Save the date❄️
14 December 2023 (Thursday, Monday) 21:00-1:00
❄️Location❄️
Budapest Park

Facebook esemény:

Jegyvásárlás:

⛸️Korcsolyabérlés⛸️
Akinek nincs saját korcsolyája, bérelhet a helyszínen (2499 Ft), vagy pedig keresse bizalommal a Gépész Sport Szakosztályt! Utóbbi esetben a https://sportszertar.ktk.bme.hu oldalon a Sport fül alatt tudtok bérelni, majd a korijaitokat a sportszertárban (Kármán koli HK tömb) nyitvatartási időben lehet átvenni.
Szertár nyitvatartási idő: hétfő és csütörtök 19:00-20:00
Szertár helye: A KTK rácsos kapuján keresztül, a bal oldali HK tömb földszintjén található.
Bármilyen felmerülő kérdés esetén keressetek minket bátran az 📧info@ghk.bme.hu e-mail címen!
——
⛸️Skate rent⛸️
If you don’t have your own skates, you can rent them on the spot (2499 HUF) or contact the Mechanical Sports Department! In this case, you can rent skates on https://sportszertar.ktk.bme.hu , and pick them up your during their opening hours.
Opening hours: Monday and Thursday 19:00-20:00
Location: through the KTK gate, on the ground floor of the HK block on the left.
If you have any questions, please feel free to contact us at 📧info@ghk.bme.hu!

Kedves Hallgatók!

Kiírásra került a 2024-es Gólyatábor főszervezői pályázat. A pályázati felhívás részleteit az alábbi dokumentumban olvashatjátok.

Sikeres pályázást kívánunk!

ÉMK HK

Letöltés (PDF, 772KB)

Sziasztok!
 
Még mindig tart a verseny a következő Vásárhelyi Napok főszervezői pozícióra!🤩 Ha érdekel a rendezvényszervezés 🎉 és/vagy csapat koordinálás vagy csak maradandót akarsz alkotni 💰, ne habozz és add le pályázatod ⏳ 2023. december 02. 23:59-ig⌛‼
 
A pályázati kiírást megtalálhatjátok a bejegyzés alján👇
 
A pályázatot a 📧 jelentkezes+vn@emkhk.hu 📧 email címen tudjátok leadni!
 
Sikeres pályázást kívánunk! 😉
 
Sziasztok!
 
Kiírásra került a Vásárhelyi Napok pótpályázata. 🤩 Ha érdekel a rendezvényszervezés 🎉 és/vagy csapat koordinálás vagy csak maradandót akarsz alkotni 💰, ne habozz és add le pályázatod ⏳ 2023. november 17. 23:59-ig⌛‼
 
A pályázati kiírást megtalálhatjátok a bejegyzés alján👇
 
A pályázatot a 📧 jelentkezes+vn@emkhk.hu 📧 email címen tudjátok leadni!
 
Sikeres pályázást kívánunk! 😉
 

Kedves Bálozók! 💃🕺

Nagyon sok szeretettel meghívunk minden kedves elsőévest, felsőbbévest, végzett hallgatót, oktatót és minden bálozni vágyót a 2023. november 10-én megrendezésre kerülő III. Építőmérnöki Bálra. 🍾🥂
A bál hangulatához elengedhetetlen a jókedv és a vidámság, amit mi a következő programokkal szeretnénk még magasabb szintre emelni:
👉Első- és felsőbbéves tánc
👉Gólyaeskü letétele
👉Tombolasorsolás
👉Bálkirály és Bálkirálynő választás
👉Zenés táncos mulatság élőzenével és DJ-vel
👉Sok-sok izgalmas dolog, amit még az este tartogat
A felejthetetlen este 📍helyszíneként📍 a közeli Schönherz Nagyterem szolgál majd.
Kíváncsi szeműek és fülűek kövessék figyelemmel az oldalt,🕵‍♂️ hiszen minden fontos információt itt teszünk közzé!
Izgalommal készülünk és várunk Benneteket 🤩
Mentorgárda & Rendezvényszervező Bizottság & BME ÉMK Hallgatói Képviselet

Facebook esemény:

Jegyvásárlás:

Elindult a jegyértékesítés a bálra!🥳
Erre a linkre
kattintva az alábbi jegyeket van lehetőségetek megvásárolni:
Gólya jegy – 3500 Ft👶
Elsőévesként ezt a jegyet tudjátok megvásárolni, amely egy pezsgős pohárat is magába foglal.
Hallgatói jegy – 4000 Ft🤓
Felsőbbéves hallgatóként ezt a jegyet tudjátok megvásárolni.
Külsős jegy -4500 Ft👩‍🦰🧑‍🦰
Már végzett hallgató vagy? Esetleg elkísérnéd a párod a bálra? Rátok is gondoltunk. Ezen jegy megvásárlásával tudtok belépni bálunkra.
Pezsgő jegy – 2500 Ft🥂
Ha koccintanál egyet az elsőévesekre és a Karra az egyedi grafikájú pezsgős pohárral, akkor ezt a jegyet kell megvásárolni.
Tanári jegy – 4000 Ft🧑‍🏫👨‍🏫
Karunk oktatójaként az alábbi jegyet lehet megvásárolni.
Támogatói jegy – 5000 Ft💵
Nem tudsz eljönni a bálra, de szívesen támogatnád az eseményt és a Kart, akkor emelheted a Bál színvonalát ennek a jegynek a megvásárlásával.
A jegyeket november 6. 23.59-ig van lehetőségetek megvásárolni!

Kedves Hallgatók!

Kiírásra került a 2023-as Vásárhelyi Napok főszervezői pályázat. A pályázati felhívás részleteit az alábbi dokumentumban olvashatjátok.

Sikeres pályázást kívánunk!

ÉMK HK

Letöltés (PDF, 432KB)

Sziasztok!
 
❗Tantervfejlesztési fórum kerül megrendezésre 2023. október 24-én 16 órától
 
Helyszín: K174-es előadó ⏰
 
A fórumot 🧑‍🏫Dr. Lovas Tamás👷 a Képzésfejlesztési és Minőségbiztosítási Bizottság elnöke fogja tartani.
 
➡A fórum célja az eddigi tantervfejlesztési lépések ismertetése, de fontos annak felmérése is, hogy milyennek képzelitek el az ideális tantervet és oktatási módszertant hallgatói szemszögből.
Ez a fórum egy lehetőség számotokra, hogy véleményeitekkel hozzájáruljatok a döntéshozatal folyamatához, és a gondolataitokkal, meglátásaitokkal segítsetek alakítani az egyetemi oktatást oly módon, hogy az még jobban megfeleljen az igényeknek és az aktuális kihívásoknak.
Reméljük, hogy sokan eljöttök a fórumra, és várjuk, hogy együtt beszéljünk erről a fontos témáról.
Várunk mindenkit sok szeretettel!
Sziasztok!
 
📢A Kollégiumi Bentlakási Megállapodást a Neptunon keresztül, a 9️⃣0️⃣1️⃣-es kérvény kitöltésével tudjátok aláírni. Felhívjuk figyelmeteket, hogy a végén a
 
❗👉Kérvény leadása 👈❗ gombbal tudjátok véglegesíteni❗
 
Leadási határidő: 2023.10.15.
 
Ügyintézés Kérvények 901_KBM Kollégiumi Bentlakási Megállapodás
❗❗A kitöltés minden kollégista számára kötelező❗❗