Kedves Hallgatók!

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat arra motiválja a végzős hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják. A hallgatók a pályázatírás közben megismerik a szellemitulajdon-védelem alapjait, betekintést kapnak eszközrendszerének gazdasági és jogi vonatkozásaiba, és olyan tudásra tesznek szert, amit a későbbiekben munkavállalóként, kutatóként vagy mérnökként is hasznosíthatnak.

Az alábbi linken található a pályázati kiírás, mely tartalmazza a pályázattal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, egyben utal a pályázat honlapjára, ahol részletes tájékoztatás érhető el a feltételekről. Bármilyen további kérdésben az ujvaridiplomadij@hipo.gov.hu email címen készséggel adnak választ!

A pályázat részleteiről kattints ide

Kedves Hallgatók!

Kiírásra került Tanácskozási Jogú tagság betöltésére pályázat! A pályázati felhívás részleteit az alábbi dokumentumban olvashatjátok.

Letöltés (PDF, 570KB)

Sziasztok!
 
Még mindig tart a verseny a következő Vásárhelyi Napok főszervezői pozícióra!🤩 Ha érdekel a rendezvényszervezés 🎉 és/vagy csapat koordinálás vagy csak maradandót akarsz alkotni 💰, ne habozz és add le pályázatod ⏳ 2023. december 02. 23:59-ig⌛‼
 
A pályázati kiírást megtalálhatjátok a bejegyzés alján👇
 
A pályázatot a 📧 jelentkezes+vn@emkhk.hu 📧 email címen tudjátok leadni!
 
Sikeres pályázást kívánunk! 😉
 

Kedves Hallgatók!

Kiírásra került a Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj a 2017/2018. tanévre, melyről a 9/2017. (V. 22.) Rektori–Kancellári Közös Utasítás által módosított 7/2017. (V. 5.) Rektori–Kancellári Közös Utasítás rendelkezik.

A pályázat leadásának határideje 2017. június 27., melyet a Neptun rendszeren keresztül a 904-es kérvénnyel tudtok megtenni.

Az előzetes eredmény közzétételének határideje 2017. július 10. Az elbírálás során megállapított pontszám ellen jogorvoslati kérelem adható le 2017. július 25-ig a Neptun rendszeren keresztül a 905-ös kérvénnyel.

A pályázat részleteit tartalmazó utasítás, valamint a leadáshoz szükséges igazolásminták az alábbiakban érhetők el:

 

Pályázati kiírás

Minta a mellékletek listájához

Minta az előadás adatlaphoz

Minta a publikációs adatlaphoz

Minta a poszter adatlaphoz

Minta az öntevékeny körben végzett tevékenység igazolásához

Minta a szakkollégiumban végzett tevékenység igazolásához

 

Kérdés esetén forduljatok bizalommal az EHK pályázati referenséhez, Nagy Edithez a nagy.edit@ehk.bme.hu elérhetőségen!

KHT

 

Kedves Hallgatók!

Kiírásra került a Karima főszerkesztői pályázat, melynek leadási határideje április 2. 23:59.

A pontos részleteket elolvashatjátok a pályázati kiírásban.

Kérdés esetén forduljatok hozzánk bizalommal!

KHT

Letöltés (PDF, Ismeretlen)

Kedves Hallgatótársak!

 

Az alábbiakban olvashatjátok Gólyatábor Főszervezői Pályázat pályázati felhívását.

 

Letöltés (PDF, Ismeretlen)

Kedves Hallgatók!
Módosult a KHT Szervezeti és Működési Szabályzatának 5. számú melléklete, amelyben a tanulmányi ösztöndíj osztásának menete van rögzítve.
A legfontosabb változás, hogy a csak vizsgakurzussal meghirdetett tárgyak esetében, a korábbi félév eredményei alapján számítjuk ki a nehézségi indexet. Ennek oka, hogy a csak vizsgakurzust teljesítettek eredményei, nem adnak megfelelő képet a tárgy nehézségéről.
Ezen kívül rögzítésére került az eredmények kihirdetésének menete, illetve a homogén hallgatói csoportok összetétele is módosult az Építő 2000-es képzés kifutásával.
Amennyiben kérdésetek lenne a kht@vpk.bme.hu címen tehetitek fel azt.

Üdvözlettel:
KHT

Letöltés (PDF, Ismeretlen)

Kedves Hallgató!

Gondolkoztál már Erasmus ösztöndíjon? Szeretnéd megtudni milyen az oktatás a külföldi egyetemeken?

Gyere el a 2016. január 13-án 15 órakor tartandó Erasmus fórumra, ahol kérdéseidet bátran felteheted.

A fórum helyszíne: Vásárhelyi Pál Kollégium, Nagyterem

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Üdvözlettel:
KHT

Kedves Hallgatók!

Washington university in ST.Louis (WUSTL) és a McDonnell Scholars Academy Ösztöndíjprogramot hirdet végzős Bsc-s és Msc-s hallgatók részére.

KHT

 

Letöltés (DOCX, Ismeretlen)

Kedves Hallgatók!

Az Egyetemi Hallgatói Képviselet elfogadta a 2015/2016-os tanév őszi félévre meghirdetett Rendszeres Szociális Ösztöndíj Pályázat és Alaptámogatás Pályázat eredményét.

A 2015/2016-os tanév őszi félévében az a hallgató részesül Rendszeres Szociális Ösztöndíjban, aki legalább 35 szociális ponttal rendelkezik. A minimum összeg 35 pont esetében 7 000 forint, a maximum összeg a legalább 83 ponttal rendelkező hallgatók esetében 40 000 forint. A minimum ponttól és összegtől kezdve egy pont 687,5 forintot ér. (A kiszámított összegeket 100 forintra kerekítjük).

A 2015/2016-os tanév őszi félévében azon 2015. szeptemberében első aktív félévükre beiratkozott hallgatók részesülnek Alaptámogatásban, akik legalább 35 szociális ponttal rendelkeznek és az 51/2007-es kormányrendeletben meghatározott 1. vagy 2. rászorultsági kategóriába tartoznak.

A kapott támogatást  Támpont Iroda Kifizetésfigyelőjében, majd később a szoc.sc.bme.hu címen tudjátok megnézni.

A pályázati kiírásnak megfelelően 2015.10.11. 23:59-ig élhettek fellebbezéssel a szoc.sc.bme.hu oldalon, az Igényléseim menüpont alatt (Műveletek -> fellebbezés leadása).
Fellebbezés leadásakor a leadott pályázat nyílik meg, amelyet nem tudtok szerkeszteni. A pályázat aljára görgetve találtok egy mezőt, a fellebbezés szöveges indoklását írjátok oda, ha esetleg csatolnátok dokumentumot, azt alatta megtehetitek.

Még egyszer elnézést kérünk a pályázati időszak alatt Benneteket ért kellemetlenségekért, a következő félévre igyekszünk minden most tapasztalt hibát orvosolni. Köszönjük a megértésetek!

Szociális Bizottság

Egyetemi Hallgatói Képviselet