Az oktatási feladatok elvégzésért felelős BOB tagok munkáját a hatékony munkavégzés érdekében bizottságvezető irányítja.

A bizottságvezető feladatai

A bizottságvezető legfontosabb feladata, hogy összefogja és koordinálja a bizottságtagok munkáját. Ügyel arra, hogy az új bizottságtagok bemutatásra kerüljenek a tanszékeiken, elkészíti a megbízóleveleiket, tanszéki plakátjaikat. Segítséget nyújt számukra az új feladatok elvégzésében.

A bizottságvezetőnek kell észben tartania a határidőket. Tudnia kell, hogy mikor milyen rendszeres feladatok elvégzése szükséges a félév során. A teendők könnyebb átláthatósága érdekében a bizottság vezetője minden félév elején, az aktuális szorgalmi időszak beosztását figyelembe véve (munkaszüneti napok, Nyílt Nap stb.) elkészíti a BOB-os ütemtervet, amely tartalmazza a rendszeres bizottsági feladatok elkészítésének határidejét.

További feladata, hogy az általános feladatok elvégzéséhez szükséges táblázatokat elkészítse, amikben a munkavégzés folyik (pl. tárgykövetelmények ellenőrzéséhez használt excel tábla). Ő irányítja a Szakmai7 szakmai vetélkedőjének szervezését és lebonyolítását.

Bizottságvezetőként a legtöbb általános, oktatással kapcsolatos hallgatói megkeresés, kérdés hozzá érkezik. Ezekre a kérdésekre jellemzően a bizottság vezetője, vagy egy általa felkért/kijelölt bizottság tag válaszol. Mindkét esetben az bizottságvezető felelőssége, hogy ne maradjanak megválaszolatlan kérdések.

További feladata az EHK külső oktatási bizottságának (továbbiakban KOB) munkájában való részvétel. Ez magában foglalja a mindenkori EHK-s oktatási referens által kiadott feladatok elvégzését, a KOB üléseken való részvételt. A feladatok hatékony és eredményes elvégzése érdekében kapcsolatot tart az EHK oktatási referensével valamint a többi HK oktatási felelősével is. Ennek a kapcsolattartásnak a fő csatornája a KOB-os levelezőlista. Itt történik az ülések időpontjának egyeztetése, kisebb feladatok kiosztása, valamint egymás közötti oktatásis problémák megvitatására, tapasztalatgyűjtésre is gyakran használják.

Bizottságvezetői feladatain túl – a bizottság tagjaihoz hasonlóan – ő is ellát tanszéki összekötői feladatokat (tárgykövetelményeket, mintatantervi órarendeket ellenőriz, vizsgarend ellenőrzést végez stb.).

Az oktatási bizottság vezetője jellemzően tagja a Kari Tanácsnak és ezzel együtt a Kari Tanulmányi Bizottságnak (KTB) és a Kari Oktatási Bizottságnak is. A KTB tagjakén fő feladata – a másik két mandátummal rendelkező KHT taggal közösen – a KTB hatáskörébe tartozó hallgatói kérvények elbírálásánál a hallgatói érdekek képviselete, a hallgatók számára előnyös ítéletek szorgalmazása. A BOB vezetőjének feladata ebben a folyamatban a kérvények írásbeli bírálása során a hallgatói vélemény továbbítása az oktatók felé, valamint a felmerült kérdésekkel kapcsolatos egyeztetés az oktatói oldallal.

A Kari Oktatási Bizottságban főként új tárgyindítási kérelmekkel, Kari Tanács előterjesztésekkel kapcsolatban foglal állást a bizottság másik KHT képviselőjével közösen. A hallgatói oldal álláspontját ebben az esetben is a bizottságvezető szokta az oktatók felé képviselni.

A bizottsági munkán felül oktatási ügyekben kapcsolatot tart a Dékánnal és az Oktatási Dékán helyettessel, szükség esetén tanszékvezetőkkel. Gyakran kapcsolatba kerül még a kari Neptun felelőssel is, általában a vizsgaellenőrzéshez szükséges vizsgaszűrés lekérése kapcsán.

 

Kedves Hallgatók!

A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért Egyesület pályázatot hirdet MSC/MA képzésben résztvevő egyetemisták részére.

Az alábbi linkeken olvashattok a részletekről, illetve a csatolmányban olvashatjátok a pályázati kiírást.


http://bcsdh.hu/temak/jovo-vezetoi/

https://www.facebook.com/pages/BCSDH-J%C3%B6v%C5%91-Vezet%C5%91i/779735195427087

 

KHT

Kedves Hallgatók!

 

A BME a hallgatói gyűjtőszámláját sikeresen átvitte az Erste Bankból az Államkincstárba, ahogy arról korábbi üzeneteinkben már hírt adtunk.

A mai naptól (2014. november 18.) a hallgatók erre az új gyűjtőszámlára utalhatnak, amelyet az Államkincstár kezel. Az utaláshoz szükséges adatok:

 

bankszámla neve: Neptun gyűjtő számla

bankszámla száma: 10032000 – 01425279 – 01120008

közlemény rovat: NK-neptunkód   (ahol a neptunkód a hallgató Neptun rendszerbeli 6 jegyű alfanumerikus Neptunkódja, ahogy az eddig is használatos volt)

 

Külföldről történő utalás esetén kérjük az IBAN számot használni:

HU97 1003 2000 0142 5279 0112 0008

 

BME KTH Neptun Üzemeltetés

Kedves Hallgatók!

A Dr. Pauka Imre Tanulmányi Díjat a Golder Associates (Magyarország) Zrt. jogelődje, a Golder Associates (Magyarország) Kft. 2007-ben alapította azért, hogy erősítse a cég és a felsőoktatási intézmények kapcsolatát, segítse a kimagasló eredményt elérő fiatal szakemberek pályakezdését. A díjat évente legfeljebb két diák nyerheti meg, akik személyenként nettó 100.000 Ft egyszeri díjazásban részesülnek és emlékplakettet kapnak.

A pályázatról részletesebben az alábbi linken olvashattok:

http://www.golder.com/hu/modules.php?name=Pages&sp_id=1256

[gview file=”https://kht.vpk.bme.hu/wp-content/uploads/2014/11/beszámoló_2014.09.24_SV.pdf”]

[gview file=”https://kht.vpk.bme.hu/wp-content/uploads/2014/11/Beszámoló_2014.09.24_JV.pdf”]

[gview file=”https://kht.vpk.bme.hu/wp-content/uploads/2014/11/Beszámoló_20141024_AS.pdf”]

[gview file=”https://kht.vpk.bme.hu/wp-content/uploads/2014/11/Beszámoló_20141024_GA.pdf”]

[gview file=”https://kht.vpk.bme.hu/wp-content/uploads/2014/11/Beszámoló_2014.09.24_BA.pdf”]

[gview file=”https://kht.vpk.bme.hu/wp-content/uploads/2014/11/Beszámoló_20141024_BR.pdf”]