Kedves Hallgatók!

Kiírásra kerültek a 2024/25. tanév őszi félévére vonatkozó Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatok. Az elnyerhető támogatásokkal és a pályázás menetével kapcsolatos legfontosabb információkat az alábbi hírben olvashatjátok.

A Rendszeres szociális ösztöndíjra való jogosultság
Rendszeres szociális ösztöndíjra az a hallgató pályázhat, aki teljes idejű alap-, mester-, osztatlan vagy doktori képzésben vesz részt és

  1. államilag támogatott vagy állami ösztöndíjas képzési formában vesz részt, vagy
  2. tanulmányait államilag támogatott vagy állami ösztöndíjas képzési formában kezdte meg és az adott szakon, szakképzésben megkezdett féléveinek száma alapján jogosult lenne államilag támogatott képzésben való részvételre.

A képzéseinek számától függetlenül egy pályázó egy pályázatot nyújthat be az adott ösztöndíjra.


Pályázni a MŰEPER rendszeren keresztül lehetséges, a szükséges igazolásokat szükséges hiánytalanul feltölteni és határidőig elektronikusan leadni. Ezután a személyes bemutatási időszak keretein belül, a feltöltött igazolásokat be is kell mutatni a kari bírálóknak.

Határidők

Szociális alapú kollégiumi férőhely
igényléséhez elektronikus leadási határidő
felsőbbévesek számára 
2024. július 15. (hétfő) 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül

Szociális alapú kollégiumi férőhely
igényléséhez elektronikus hiánypótlási határidő 
felsőbbévesek számára 


Szociális alapú kollégiumi férőhely 
igényléséhez elektronikus leadási határidő
elsőévesek számára


Szociális alapú kollégiumi férőhely
igényléséhez elektronikus hiánypótlási határidő
elsőévesek számára

2024. július 26. (péntek) 23:59

a MŰEPER rendszeren keresztül


2024. augusztus 6. (kedd) 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül
 


2024. augusztus 12. (hétfő) 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül

Elektronikus leadási határidő2024. augusztus 28. (szerda) 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül

Elektronikus hiánypótlási határidő

2024. szeptember 9. (hétfő) 23:59
a MŰEPER rendszeren keresztül
Személyes bemutatási időszak2024. augusztus 26. (hétfő) és szeptember 10. (kedd) között 
 
Eredmények

Előzetes eredményről való kiértesítés   határideje                     

2024. szeptember 13.  a MŰEPER rendszeren keresztül
Felszólalás2024. szeptember 14. – szeptember 18. 23:59 a MŰEPER rendszeren keresztül
Végleges eredményről való kiértesítés2024. szeptember 20. a MŰEPER rendszeren keresztül
JogorvoslatA végleges eredményt követő 15 napon belül a Neptun rendszerben leadott 903-as kérvénnyel

A Rendszeres szociális ösztöndíj eljárásrendje, igazoláslistája és pontrendszere a BME TJSZ 3. számú mellékletében található. 

A 2024/2025. tanévre vonatkozó Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázati kiírásokat és a kiírás részét képező Adatvédelmi Tájékoztatót itt találjátok meg:

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket a 2023/24. tavaszi félévhez képest az ösztöndíj leadási folyamatában több változás is történt:

  • az eltartó nélküli eltartott kategóriában azon személyek is pályázhatnak, akiknek gyámságuk nagykorúságuk miatt szűnt meg és háztartásukban nincsen eltartó személy, viszont nem hátrányos helyzetűek/halmozottan hátrányos helyzetűek;
  • a gyermekek után járó juttatásokról (különösen GYES, GYED, GYET, CSED) szóló igazolásokat másolatban kell bemutatni személyes bemutatáson;
  • a forinttól eltérő pénznem átszámítása esetén a nem rendszeres jövedelmeknél az éves középárfolyam alapján kerül átszámításra az adott valuta;
  • a két tanú előtt hitelesített nyilatkozatokat helyettesíthetik az elektorinkusan hitelesített nyilatkozatok. Amenniyben egy nyilatkozat elektronikus hitelesítéssel kerül kiállításra, akkor tanúknak nem kell hitelesíteni azt;
  • a szüleitől eltérő eltartóval élő, 25 év alatti pályázó kategóriában pályázó pályázóknak nem rendszeres szülői támogatás esetén a költözés időpontjától számított, de őszi félév esetén legfejlebb a megelőző év július 1. és az adott év június 30. közötti időszakról, tavaszi félév esetén legfeljebb a megelőző év január 1. és december 31. közötti időszakról kell minden lakossági bankszámlakivonatukat feltöltsék;
  • a háztartásban élő első és második tanuló eltartott személy után 7-7 pont jár, a további tanuló eltartott személy után pedig 5-5 pont jár;
  • a háztartásban élő, diákigazolványra jogosult személye, akik nem tanuló eltartottak 3 pontot kaphatnak ezen körülményért, tehét többek között az esti, levelező képzésen résztvevő háztartásbeliek után is el vannak ismerve pontszámmal;
  • az egészségügyi állapot miatti, illetve gondozási kiadásokat igazoló igazolás az adott személy háziorvosának hitelesítésével elfgoadható;
  • az ellenőrző feltételeket a nettó minimálbér 30%-át nem meghaladó egy főre jutó jövedelem esetén kell leigazolni, illetve ezek között a lakhatási költségeket (albérleti díj, kollégiumi térítési díj, stb.) is le kell igazolni;
  • az egy főre jutó jövedelem után járó pontszám a nettó minimálbérhez viszonyítva kerül kiszámításra, amely biztosítja. A pontos határok TJSZ 3. számú mellékletében találhatóak meg.

Az elektronikusan feltöltött igazolások megfelelő kitakarása továbbra is nagyon fontos, mert enélkül nem fogadható el az adott igazolás! Az igazolások pontos követelményeit az Igazoláslistában találhatjátok, így ennek figyelmes elolvasását ajánljuk!

A pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdéseket a szoc@bmeehk.hu e-mail címen tudjátok feltenni, vagy a megfelelő kari levelezőlistákon.

Sikeres pályázást kívánunk!

Üdvözlettel,

ÉMK HK