[gview file=”https://emkhk.bme.hu/wp-content/uploads/2018/10/Jegyzokonyv_BME_EMK_Hallgatoi_Forum_2018_09_24.pdf”]

Kedves  Hallgatók!

Az alábbiakban tekinthetitek meg a 2018/19-es tanév őszi félévének tanulmányi ösztöndíj eredményéhez kapcsolódó dokumentumokat.

A mesterképzésben részt vevő, első aktív félévüket a 2018/19. tanév őszi félévében megkezdő hallgatók tanulmányi ösztöndíj eredményeiket az alábbiakban érhetik el:

Az eredményeitek kiszámításához segítséget nyújtó táblázatot az alábbiakban éritek el:

A táblázatban a fehér mezőkbe kell beírnotok a pontos tárgykódot, és a megszerzett érdemjegyet (2-5 közötti szám), ez alapján pedig a táblázat kiszámolja a teljesítményindexeteket és a hozzá tartozó ösztöndíjat.

A nehézségi index módosító szorzókat itt találhatjátok:

Az évfolyam kezdő létszáma azon hallgatók számát jelenti, akik felvételt nyertek az adott tanévre, és akkor meg is kezdték a tanulmányaikat. Ez konkrétan azt jelenti, hogy évfolyamonként nem a felvett hallgatók létszámával számolunk, hanem azokkal a hallgatókkal, akik a félévüket aktív státuszban végzik.

A mellékelt fájlban tekinthetitek meg az Építőmérnöki Kar mintatanterv szerinti tárgyainak részadatait a teljesítményindex kiszámításához:

A tárgyfelvételek, -teljesítések, érdemjegyek adatai némiképp eltérhetnek a Neptun rendszerből kiolvasható adatoktól, ennek okai a következők lehetnek:

  • a tárgyat felvett külföldi képzéses hallgatók nem szerepelnek a táblázatban (az ő eredményeiket nem a KTH kezeli, így azok megbízhatósága nem biztosított, továbbá ezen hallgatók eredményeit megvizsgálva azok torzították volna azt, továbbá e hallgatók eredményeit megvizsgálva azok torzították volna az összesítést)
  • nem szerepelnek a NOK-os, külföldi hallgatók, szintén a fenti okok miatt
  • szerepelnek viszont a részképzéses hallgatók (számuk elenyésző a karon)
  • azon tárgyat felvett hallgatók eredményei sem szerepelnek a táblázatban, ahol a tárgy eredményeinél az ösztöndíjindexbe beszámít mező üres (ez többek között előfordulhat, ha a tárgyat a hallgató felveszi, de később akkreditáció útján „teljesíti”, esetleg tárgyújrafelvétel esetében)
  • Azok a tárgyak, amelyek mellett nincs adat, nem indultak a tavaszi félévben vagy 0 kredites tárgyak.

A 2017/18. tanév tavaszi félévben elért eredmények alapján tanulmányi ösztöndíjban részesülés feltétele a legalább 39,1509 teljesítményindex elérése. Teljesítményindexek értékét a Neptun rendszerben a Tanulmányi átlagok fül alatt tudjátok ellenőrizni.
Ha bármilyen kérdésetek merülne fel a tanulmányi ösztöndíjjal kapcsolatban keressétek a ÉMK HK Ösztöndíj Bizottságát az osztondij@emkhk.hu e-mail címen.

[gview file=”https://emkhk.bme.hu/wp-content/uploads/2018/10/IMG_1485.pdf”]

[gview file=”https://emkhk.bme.hu/wp-content/uploads/2018/10/IMG_1487.pdf”]

[gview file=”https://emkhk.bme.hu/wp-content/uploads/2018/10/IMG_1488.pdf”]

Építőmérnöki Kar Hallgatói Képviselet

Kedves Hallgatók!

Az alábbiakban olvashatjátok a beérkezett pályázatot az Építőmérnöki Kar Hallgatói Képviselet elnöki posztjára. A pályázatról az ÉMK HK a 2018. október 8-i ülésén fog dönteni.

ÉMK HK

[gview file=”https://emkhk.bme.hu/wp-content/uploads/2018/10/Elnöki-pályázat_2018_09_30_Gődér-Vivien.pdf”]

Kedves Hallgatók!

A hétfői Fórum során felmerült, a Mentorgárda körvezetőjével kapcsolatos kérdések megválaszolására az alábbi levelet tesszük közzé, az azt szerzők felhatalmazásával. A levél szerzői a Hallgatói Képviselet tagjai, jelenlegi illetve volt Mentorgárda tagok, akik a belső egyeztetések során felmerült kérdésekre igyekeztek válaszolni.

„Sziasztok!

Szeretnénk leírni akkor azt, hogy pontosan miért történt ez a kezdeményezés és, hogy miért tudjuk támogatni.

Először is szeretnénk tisztázni, hogy a HK nem szeretné átvenni az uralmat a gárda felett és nem szeretne beleszólni abba se, hogy kik a tagjai a gárdának, sőt azt se a HK szeretné megmondani, hogy ki legyen a körvezető. A Mentorgárda SzMSz-be sem fog a HK belenyúlni, pusztán csak a saját HÖK SzMSz-be lett felvezetve a következő új pozíció:

„A Mentorgárda körvezetőjének feladata a Mentorgárda hallgatói öntevékeny csoport munkájának irányítása, az elsőéves hallgatók beilleszkedését elősegítő programok felügyelete, az ÉMK HK és a Mentorgárda közötti gördülékeny együttműködés elősegítése.”

Ezt a pozíciót kellene a Mentorgárda körvezetőjének betöltenie. Szóval az égvilágon semmi sem változna a kör életében csak az, hogy a körvezetőnek el kell járnia a HK üléseire (heti 2-3 óra) és az esetleges HK felkészítőkre (félévente kb 1).

Szerintünk ezzel a kör sokat nyerne és természetesen a HK is.

Ami a HK-nak jó ebből:

  1. A kör rendezvényinek magasabb szintű lebonyolítása
  2. A HK-sok erőforrásainak és a kapacitása megmarad az egyéb kart érintő ügyekre és nem merül fel olyan probléma, hogy utólag a HK próbálja megoldani a mentorprogramok esetleges hiányosságait
  3. Teljes nyugodtsággal lehet afelől, hogy programok gond nélkül lezajlanak, amikhez a nevét adja (mert muszáj ezt megtennie)
  4. Tájékozottabb mentorok, valamint gólyák

Ami a gárdának jó ebből:

  1. Rálátás egy rendezvény lebonyolításának pontos menetére
  2. Pályázatok, kedvezmények kihasználása
  3. Folyamatos utánpótlás és érdekképviselet a HK-ban
  4. Minden apró-cseprő ügy közvetlen és gördülékeny elintézése (nem 6 emberen megy keresztül az információ-lényeges dolgok lemaradnak)
  5. A mentorok naprakész információkkal való ellátása

Való igaz, hogy mindenbe bele lehet kötni és lehet csak a rossz dolgokra fókuszálni.

Az első, amibe bele lehet kötni, hogy a gárdának hagyományi vannak, amit tartani szeretnénk. Senki sem akarja ezeket felrúgni, semmi ilyenről nincs szó. Igazából minden változik, minden másképp van mint 13 évvel ezelőtt: a gárda aktív tagjai nem voltak ott akkoriban, az öregek meg most nincsenek itt.

A második, hogy ez egy öntevékeny kör és a HK-nak semmi köze hozzá. A HK a Mentorgárda befogadószervezete, pénzt és engedélyt adott eddig is az eseményekre, és amíg minden gördülékenyen ment, ezen nem is akart változtatni. Vannak hiányosságok a gárda tudásában. Ezzel nincs gond mindaddig, amíg nem mond hülyeséget a gólyáknak, de sajnos ez nem egyszer előfordult már és igazából azzal van baj, hogy nem is tudják, hogy mit nem tudnak, miben történt változás és ezért adnak át téves információkat. A jobbik eset, hogy a Mentor megkérdez egy HK-st és a HK mindig nagyon szívesen segít is, de mennyivel egyszerűbb lenne, ha ez egy kézben összpontosulna, egy olyan embert kérdezhetnének fixen, akit a Gárda választott a saját vezetésére és megbíznak benne. A mentorgárdafelelős poszt kezdeményezés, azért nem vált be, mert konfliktus helyzetet szít az, ha a körvezető gyűléseken is folyton ki van javítva és igazából nem ő van képben a leginkább a fontos ügyekben.  Ráadásul a körvezetőnek tényleg csak ez az egy dolga lenne, hogy a Gárdát képviselje (amennyiben több posztot nem szeretne vállalni), ellenben a többi HK-sal, akik a HK egyéb munkái miatt mentek oda.

A következő hiányosság, a gárda programjainak szervezetlensége. Többször volt erre is példa, hogy gyorsan kellett a HK, mert valami elfelejtődött, utólag kellett megvenni, megrendelni, lefoglalni, utánajárni stb.  Ha a körvezető HK-s lenne, akkor ezek valószínűleg nem következnének be, mert minden héten hallja, a más ügyekben is felmerülő problémákat, és hogy ha mégis szaladni kell, meg intézni valamit, akkor meglenne a hatásköre hozzá és nem egy szimpla HK-snak kellene ebbe beleavatkozni (idén ez könnyen megy, mert vannak HK-s Mentorok, de ez nem egy állandó dolog és szerintünk tényleg a körvezető kezében lenne a legszerencsésebb ez a ,,befolyás”).

A harmadik, a mód, ahogy ez most lezajlott. Ebbe valóban bele lehet kötni. A szavazást hiányoltátok és valóban ebbe is bele lehet kötni. Abba viszont nem lehet, hogy ez hirtelen jött a gárda életébe és egyáltalán nem lett kikérve mindenki véleménye. Korábbi e-mailben le lett írva a folyamat, de ezt se fogadtátok nyitottan, csak kötözködve. Igazából egyetlen egyszer sem lett összeszedve a teljes gárda egy egységként, hogy leüljön és megvitassa az egész ügyet, annak ellenére, hogy a HK ezt nagyon szerette volna és többször kérte is. Lehetett volna a gárdának beleszólása, ha egységesen kiáll a HK elé, konkrét meglátásokkal, javaslatokkal, véleménnyel, ellenérvekkel.

Nagyon simán meg lehetne oldani ezt a helyzetet:

A hagyományos betanulós félévet meg lehetne tartani úgy, hogy aki egy kicsit is gondolkodott azon (akár többen is), hogy körvezető szeretne lenni, elindul a tisztújításon, mindent megtapasztal ebben a félévben, a körvezetőséget és a HK-t is (a HK mindenben próbálna segíteni neki ezen idő alatt és reméljük, hogy a gárda is igyekezne könnyíteni a helyzetén). Ha ennek ellenére tavasszal a gárda mégsem őt akarja, akkor meg lehet a váltás és indulhat a tavaszi tisztújításon egy új ember, akit a gárda választott. Ez a következő egy félév egy átmeneti időszak lenne, de szerintünk simán kivitelezhető.

Azt sajnos Roli egyértelművé tette, hogy ő ezt nem vállalja, nem indul most a tisztújításon, pedig a HK többször is kérte erre és elmondta, hogy nagyon szívesen várná őt.

Kérdeztétek a mi véleményünket, hát ez az. Próbáltuk reálisan nézni az ügyet, mindkét társaságban szerzett tapasztalatok alapján. Nagyon nehéz döntés volt, de minket ezek az érvek meggyőztek, mert tényleg úgy gondoljuk, hogy a kezdeti nehézségek leküzdése után ez igazán jót tenne a gárdának is. Remélem elhiszitek, hogy senki sem akar rosszat a Mentorgárdának, főleg mi nem, de szerintem ezt már bizonyítottuk a korábbi évek munkás időszakával.

Tudjuk, hogy nagyon sokatoknak jogosan van rossz érzése a HK ellen, mert a régi rendszerben sok dolog miatt volt összetűzés a Gárda és a HK között. DE nagyon szeretnénk, hogy ezt ne azonosítsátok a jelenlegi összes HK taggal és ne emiatt legyenek fenntartásaitok vagy ne akarjatok semmilyen közreműködést támogatni, bármennyire nehéz is ettől elvonatkoztatni.

Ez tényleg a közös álláspontunk, hárman együtt ültünk le és gondoltuk át a dolgokat.

Üdv,

Nóri, Niki, Rebi”

Amennyiben további kérdésetek merülne fel, bátran keressetek minket!

Építőmérnöki Kar Hallgatói Képviselet