Zielinski Szilárd Szakkollégium
Szeretnél gyakorlatiasabb tudást elsajátítani tanulmányaid során és közben jól is érezni
magad? Akkor köztünk a helyed! Az Építőmérnöki Szakkollégiumot 2004-ben alapította tíz
lelkes hallgató, a ’70-es évektől jelen lévő szakmai öntevékeny köröket egyesítve. Egyik fő
célunk, hogy az ipart közelebb hozzuk az egyetemi oktatáshoz, ezáltal a hallgatók jobb
rálátást kapjanak az általuk választott specializációra. Szakkollégiumunk négy tagozatból áll,
melyek megfeleltethetőek a képzés szakirányainak, így mindenkinek lehetősége nyílik az őt
leginkább érdeklő témákban elmélyülni.
Többek között szakmai tanulmányutakat, előadásokat, versenyeket, konferenciákat,
kerekasztal beszélgetéséket, szoftver oktatásokat, szakkurzusokat és egyéb építőiparral
kapcsolatos rendezvényeket szervezünk. Például, MOL-torony, M3 metró, Hídépítő verseny,
Lánchíd és még sok más! A programokat a szakkollégium tagjai, azaz mi hallgatók
szervezzük, az ötleteléstől egészen a megvalósításig, melyek döntő többsége nyilvánosan is
meghirdetésre kerül.
A programokon való részvétellel lehetőség nyílik megismerkedni az építőipari cégek
képviselőivel, kiemelt projektjeikkel, ezáltal kiváló kapcsolatokat lehet építeni a leendő
munkaadókkal!
2017-óta tagjai vagyunk egy nagy múltú nemzetközi építőmérnök hallgatókat tömörítő
szervezetnek, mely az IACES rövidítést viseli. Így lehetőség adódik részt venni számtalan
külföldi utazáson, ahol megismerhetsz más kultúrákat, határokon átívelő barátságokat
köthetsz és elsajátíthatsz olyan szakmai megoldásokat, amikre itthon talán nem is gondolnál!
Az elmúlt években eljutottunk Portótól kezdve, Kairó és Solerno mellett Ankarába is.
Egyetemi tanulmányaidhoz aktív tagjainktól és seniorjainktól is egyaránt segítséget kaphatsz,
hogy sikeresen abszolváld a tárgyakat vagy netán kutatásaidat. A Karunk vezetőivel és
oktatóival is törekszünk arra, hogy közös céljaink elérésében segítsük egymást!
Összefoglalva a szakkollégium az azonos érdeklődéssel rendelkező hallgatók számára egy
olyan baráti légkörrel rendelkező közösséget biztosít, ahol szakmailag kiteljesedhetnek,
kapcsolatokat építhetnek és tapasztalatot szerezhetnek az egyetem elvégzése közben.
Keress minket bátran!
Honlap: | https://www.zielinski.hu/hu | ||||||||||
Kollégiumi helyiség: | körhelység: B718 mérnökműhely: B418 |
||||||||||
Tagozati ülések: |
|