Kedves Hallgatók!
A KHT pályázatot hirdet azon hallgatók számára, akik a mintatantervükben meghatározott követelményeken túlmutató, kiemelkedő szakmai és tudományos tevékenységet is végeznek.
KHT
Kedves Hallgatók!
A Kari Hallgatói Tanács felhívást írt ki a KHT által nyilvántartásba vett Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Kari Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú mellékletében szereplő Kör részére.
Alapelvek, követelmények
- Az igényelt tételek között nem szerepelhet bútor, elektronikai eszköz és sporteszköz.
- Az igényelt tételek között fontossági sorrendet kell állítani.
- Minden igényelt eszköz csak indoklással együtt fogadható el.
A felhívásra jelentkezni a kht@vpk.bme.hu címre küldött e-mailben lehet, a mellékelt felhívásban megadott határidőig.
KHT
Kedves Hallgatók!
Az alábbiakban tekinthetitek meg a 2017/18-as tanév őszi félévének tanulmányi ösztöndíj eredményéhez kapcsolódó dokumentumokat.
Az eredményeket itt találjátok.
A nehézségi index módosító szorzókat itt találhatjátok.
Az évfolyam kezdő létszáma azon hallgatók számát jelenti, akik felvételt nyertek az adott tanévre, és akkor meg is kezdték a tanulmányaikat. Ez konkrétan azt jelenti, hogy évfolyamonként nem a felvett hallgatók létszámával számolunk, hanem azokkal a hallgatókkal, akik a félévüket aktív státuszban végzik.
A mellékelt fájlban tekinthetitek meg az Építőmérnöki Kar mintatanterv szerinti tavaszi féléves tárgyak részadatait a teljesítményindex kiszámításához.
Tárgyadatok a részindex számításához.
A tárgyfelvételek, -teljesítések, érdemjegyek adatai némiképp eltérhetnek a Neptun rendszerből kiolvasható adatoktól, ennek okai a következők lehetnek:
- a tárgyat felvett külföldi képzéses hallgatók nem szerepelnek a táblázatban (az ő eredményeiket nem a KTH kezeli, így azok megbízhatósága nem biztosított, továbbá ezen hallgatók eredményeit megvizsgálva azok torzították volna azt továbbá e hallgatók eredményeit megvizsgálva azok torzították volna az összesítést)
- nem szerepelnek a NOK-os, külföldi hallgatók, szintén a fenti okok miatt
- szerepelnek viszont a részképzéses hallgatók (számuk elenyésző a karon)
- azon tárgyat felvett hallgatók eredményei sem szerepelnek a táblázatban, ahol a tárgy eredményeinél az ösztöndíjindexbe beszámít mező üres (ez többek között előfordulhat, ha a tárgyat a hallgató felveszi, de később akkreditáció útján „teljesíti”, esetleg tárgyújrafelvétel esetében)
- Azok a tárgyak, amelyek mellett nincs adat, nem indultak a tavaszi félévben vagy 0 kredites tárgyak.
A 2016/17-es tanév őszi félévben elért eredmények alapján tanulmányi ösztöndíjban részesülés feltétele a legalább 40,2579 nagyságú teljesítményindex elérése. Teljesítményindexet értékét a Neptun rendszerben a Tanulmányi átlagok fül alatt tudjátok ellenőrizni.
Ha bármilyen kérdésetek merülne fel a tanulmányi ösztöndíjjal kapcsolatban keressétek a KHT Tanulmányi Ösztöndíj Bizottságát.
KHT
Kedves Hallgatók!
Kiírásra került a KHT Külső Közösségi Ösztöndíj pályázat melynek célja, hogy ösztöndíj formájában jutalmazásra kerüljenek azon hallgatók, akik a pályázat által vizsgált időszakban a KHT munkáját segítették.
A pályázat kiírását és az adatvédelmi tájékoztatót a mellékletben megtekinthetitek.
Kérdés esetén forduljatok bátran hozzánk a kht@vpk.bme.hu elérhetőségen.
KHT