Szervezők
Sziasztok!
Mi vagyunk azok, akik a gólyatábor ideje alatt sokszor a háttérből fogunk dolgozni azért, hogy minden a lehető leggördülékenyebben működjön. Szervezünk, koordinálunk és figyelünk minden apró részletre, hogy nektek csak egy feladatotok legyen: élvezni ezt a néhány napot!
Már hónapok óta azon dolgozunk, hogy egy felejthetetlen tábort hozzunk létre, ahol új barátságok születnek, és egy igazán összetartó közösség formálódik.
Bár a tábor hamar véget ér, ez még csak az első közös állomásunk. A félévek során számos kari rendezvényen, öntevékeny körben és egyetemi programon találkozhattok majd velünk. Bátran forduljatok hozzánk, ha kérdésetek van, vagy csak beszélgetnétek – mindig szívesen segítünk!
Üdv, a Vezető szervezői csapat
Sziasztok!
Nasi és Beni vagyunk, az idei gólyatábor speakerei. Célunk, hogy hangunkkal még felejthetetlenebbé tegyük a közösen eltöltött időszakot, és hogy megmutassuk, kis bohóccal is lehet nagy cirkuszt csinálni!
Abrakadabra!
Gréti és Samu vagyunk, a bűvész csapat vezetői, és a következő pár napban mi felelünk azért, hogy a cirkusz legemlékezetesebb műsora ne csak a porondon, hanem a mi csapatunkban történjen.
Nálunk a varázslat nem abból áll, hogy nyulakat húzunk elő a kalapból sokkal inkább abból, hogy a másnaposság ellenére valahogy mindig a legjobb bulik közepére varázsoljuk magunkat. Ha pedig néha eltűnik egy pia, vagy a józan ítélőképesség… hát, a bűvészek nem fedik fel minden trükkjüket.
A cirkuszban mindenki kap egy szerepet. A tiétek? Bebizonyítani, hogy a Bűvész csapat a legjobb.
Találkozunk a porondon!
Helló Gólyák!
Mi vagyunk a Tűzköpők, a tábor legforróbb csapata! Két csapatkapitányotok Zsófi és Zoli lesz. Zsófi garantálja, hogy egyetlen percig se unatkozzatok – ahol ő ott van, azonnal szikrázik a levegő, és pillanatok alatt lángra lobbantja az egész csapatot. Zoli pedig annyira tüzes, hogy mellette a tábortűz is csak hangulatvilágításnak számít.
Ha hozzánk kerültök, készüljetek rengeteg nevetésre, őrült feladatokra és zseniális társaságra! Tőletek csak egyetlen dolgot kérünk: hozzátok magatokkal a legjobb formátokat és jókedveteket, a többit pedig majd mi begyújtjuk. Szóval csapjanak fel a lángok, és mutassuk meg együtt, hogy a Tűzköpők csinálják a legütősebb hangulatot!
Egy apró pro tipp a csomagoláshoz: feltétlenül dobjatok be egy naptejet is, mert ebben a táborban bizony nemcsak a nap fog perzselni, hanem mi is!
Tartalmaz-e koffeint az a kávé, ami teljességben nélkülözi a koffein mentesség meglétének hiányát? A válasz meglepő lehet. Senkit nem érdekel. De jó eséllyel megnyered a GT-t
Szevasztok!
Csani és Máté vagyunk a Késdobálók csapatának vezetői! A reggeli kávé és cigi után talán mi vagyunk a legerősebb duó a világon, idén pedig azon leszünk, hogy a dobogó csúcsára vagy a sárga földre juttassunk titeket, egy biztos… király lesz!
Csumpi
Sári és Berci vagyunk az Állatidomár csapat csapvezei. Az elkövetkező napokban mi leszünk a porondmestereitek, és ígérjük, a tábor végére még a legvadabb közületek is szobatiszta lesz.
Sziasztok, cukik!
Ha azt hittétek, a rózsaszín csak a vattacukornak áll jól, tévedtek. Mi vagyunk a Rózsaszín Erőművészek, a tábor legstílusosabb és legerősebb csapata.
GyurMommy és PumpApa hajt majd titeket, addig is jók legyetek!
Na csumii,
mi vagyunk Juan és Eszti, a Törpe csapat vezetői. Habár picik vagyunk, ez nem állít meg minket abban, hogy a legnagyobb hanggal (és alkoholmennyiséggel) álljunk neki az idei Gólyatábornak. Miután az összes törpés poént elsütöttük, azon leszünk, hogy megmutassuk mindenkinek, igaz a mondás: kicsi a bors, de erős! Készüljetek, mert ez nagyot fog szólni idén!
Mi vagyunk azok, akik a kezetekben lévő emlékeket megörökítik! A gólyatábor alatt végig ott leszünk a legjobb pillanataitoknál, a nevetéseknél, a játékoknál, az esti buliknál, hogy minden élményről maradjon egy szuper fotó. Ne féljetek odajönni egy közös képre, azért vagyunk itt, hogy megörökítsük a gólyatábor varázsát, amit később jó lesz visszanézni.
Szevasztok!
Tarsoly Zsombor és Benedek Balázs szolgálatotokra. A Gólyatáborban mi fogjuk intézni nektek a legkomolyabb muzsikát és a 10/10 – es bulikat. Ikonikus duónkat legtöbbet a dohányzóban fogjátok megtalálni, de néha azért dolgozunk is egy keveset. Zenei kéréssel vagy akármilyen problémával keressetek minket nyugodtan, legrosszabb esetben nézünk rátok, mint borju az új kapura. Szeretjük a Jägert, bármikor vagyunk egy körre! Ebből elég is volt ennyi, találkozunk Mezőkövesden, na csuuuumiii
Mi vagyunk azok, akik a gólyatáborban mindig ott leszünk, ahol éppen szükség van ránk. Segítünk a vetélkedők és programok lebonyolításában, állomásokat vezetünk, támogatjuk a csapatvezetők munkáját, és a háttérben gondoskodunk róla, hogy minden gördülékenyen menjen.Bár lehet, hogy nem mindig vesztek észre minket, folyamatosan azon dolgozunk, hogy nektek csak egy dolgotok legyen: jól érezni magatokat, új embereket megismerni és felejthetetlen élményeket szerezni. Alig várjuk, hogy együtt megéljük a tábor legjobb élményeit, találkozunk hamarosan!
Sziasztok!
Nálunk lesz minden, amivel szomjatokat olthatjátok, mindhárman ügyelni fogunk, hogy senki se maradjon ital nélkül (már aki nem akar). Bármikor elfogadunk egy kört, nem vagyunk válogatósak. De ha csak beszélgetni szeretnétek, nyugodtan gyertek oda hozzánk dumálni, kérdezni, vagy csak megpihenni két program között. Már mi is nagyon várjuk a GT-t, ott tali!
