A Budapest Főváros Közgyűlése az előző évekhez hasonlóan idén is meghirdeti a Budapest Ösztöndíj Programot (a továbbiakban: Program), amelynek célja a közigazgatáson belüli hatékony és célirányos utánpótlás kinevelése, valamint az, hogy az ösztöndíjat elnyerők betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét, annak folyamatait.

A Program keretében a nyertes pályázók a diploma megszerzése előtt – 2018 szeptemberétől, illetve 2019 februárjától 10 hónapon keresztül – szakmai anyagok, kutatási és konzultációs lehetőségek biztosítása által segítséget kapnak diplomamunkájuk elkészítéséhez.

A Programban legfeljebb 10 fő nappali tagozatos, a Program kezdési időpontjában osztatlan, alap- vagy mesterképzésben részt vevő, utolsó tanulmányi évét megkezdő egyetemi vagy főiskolai hallgató vehet részt, aki többek között:

  • valamely fővárosi székhelyen vagy telephelyen működő felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonnyal áll;
  • a jelentkezést megelőző két lezárt tanulmányi félévben legalább 4,00-4,00 súlyozott tanulmányi átlaggal rendelkezik;
  • a diploma megszerzéséhez szükséges szakdolgozatát a főpolgármester által jóváhagyott átfogó témaköröknek megfelelő tárgyból (tehát a megadott témán belül tovább szűkíthető, azon belül tetszőleges címmel) írja;
  • a diploma megszerzésének évében 30. életévét még nem tölti be.

A Programban részt vevő hallgatók részére bruttó havi 50.000,-Ft/fő ösztöndíj kerül kifizetésre.

Pályázási határidő: 2018. április 13.

Letöltés (PDF, 1.13MB)

Letöltés (DOC, 48KB)

Letöltés (DOCX, 17KB)

Letöltés (DOCX, 20KB)

Kiírásra került a Rendezvényszervező Bizottság utánpótlás pályázatának felhívása!

KHT

Letöltés (PDF, 413KB)

Kedves Hallgatótársak!

 

Az alábbiakban olvashatjátok Gólyatábor Főszervezői Pályázat pályázati felhívását.

KHT

Letöltés (PDF, 194KB)

A Műegyetemi Hallgatókért Alapítvány (MŰHAL) pályázatot hirdet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem azon hallgatói számára, akik külföldön, az egyetem képviseletében tartanak szakmai előadást.

Pályázhat minden a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem teljes idejű osztatlan, alap-, mester képzésén tanuló hallgató, az aktív tanulmányi félévében, aki 2017. június 1. és 2017. december 31. között lezajlott konferencián tartotta meg szakmai előadását.

További információk az  Egyetemi Hallgatói Képviselet honlapján.

Kedves Hallgatók!

A költözési időpontokat a 2017/2018-as tavaszi félévre az alábbiak szerint alakulnak:

Kiköltözés (azok számára, akik nem jelentkeztek kollégiumi férőhelyre és azoknak is, akik jelentkeztek, de nem kaptak):

2018. január 30. (kedd) 14:00-ig

Átköltözés kollégiumon belül és a kollégiumok között:

2018. január 31. (szerda) 07:00-16:30

2018. február 1. (csütörtök) 07:00-16:30

Új beköltözés:

2018. február 2 -től (péntek)

Kérdés esetén keressétek bátran a Kollégiumi Bizottságot az emkkb@googlegroups.com elérhetőségen.

KHT