Kedves Hallgatók!

Elindult a KEFIR rendszerben a 2017/2018 tavaszi félévre szóló szobajelentkezés!

A VPK B épületének felújítása miatt azon hallgatók, akik tavasszal fognak záróvizsgázni, vagy július elején mennek mérőtáborba az A épületben jelentkezzenek szobára és megjegyzésbe írják oda, hogy e két ok valamelyike miatt választották azt a szobát! A felújítás július elején kezdődik, ezért senki nem maradhat majd a B épület szobáiban!

Az MSc elsőféléves hallgatók férőhelypályázatának előzetes eredményeit a Felsőbbéves szobaosztással együtt készítjük el, nekik nem lesz külön szobajelentkezés! Ezért, amennyiben MSc elsőféléves hallgatóval szeretnétek együtt lakni, hozzáadni majd nem tudjátok a szobához, de megjegyzésben adjátok meg a Neptun-kódját!

Csak olyan hallgató hívható meg szobába, akinek a KEFIR-ben “Felvéve” a státusza, tehát kollégiumi férőhelyben részesült!

Kérünk titeket, hogy a jelentkezés előtt feltétlen olvassátok el a KHT SZMSZ 6.sz. mellékletének szobajelentkezésre vonatkozó részét! További információkat a KEFIR-ben olvashattok a szobabeosztó kitöltésének megkezdésekor.

A jelentkezéseket január 28. 12.00-ig tudjátok leadni, az eredményeket a KHT oldalán tesszük közzé január 29-én!

Költözési információk:
Kiköltözés (azok számára, akik nem jelentkeztek kollégiumi férőhelyre és azoknak is, akik jelentkeztek, de nem kaptak):

2018. január 30. (kedd) 14:00-ig

Átköltözés kollégiumon belül és a kollégiumok között:

2018. január 31. (szerda) 07:00-16:30

2018. február 1. (csütörtök) 07:00-16:30

Új beköltözés:

2018. február 2 -től (péntek)

Kérdés esetén forduljatok hozzánk bizalommal az emkkb@googlegroups.com címen!