Kedves Hallgatók!

Ahogyan már értesültetek róla, a VPK nyári felújítási munkálatai miatt elhelyezés kizárólag a B épületben lehetséges. A szobabeosztás elkészítése a tavaszi félévhez hasonlóan fog történni. A szobákra történő jelentkezés esetén előnyt élvez az, aki tavaszi félévben már az adott férőhelyen lakott. Ezen hallgatók által választott szobatársak természetesen mellettük kerülnek elhelyezésre.

A további üres férőhelyekre történő igénylések rangsorolásánál szempont egy, a tavaszi félévre meghatározott mérőszám és hogy az igénylést leadott hallgatók a nyár mekkora időszakára igénylik a férőhelyet.

Ezen mérőszámok az alábbiak:

2 és 4 ágyas szoba esetén a magasabb tanulmányi-közösségi részpontszámmal,
2×2 ágyas szoba esetén a magasabb közösségi részpontszámmal rendelkező hallgatók élveznek előnyt.

A nyári jelentkezések lezárultáig nem tudjuk megbecsülni, hogy mely szobák ürülnek ki, ezért aki mindenképpen 2 ágyas szobában szeretne a nyári időszak folyamán lakni, annak javasoljuk, hogy a kollégiumok rangsorolásánál jelöljön ki olyan kollégiumokat is, ahol kizárólag 2 ágyas szobák vannak.

A Kollégiumok Igazgatóság a B épület 1-2-3 szintjeit nyáron hasznosítja, így ezen szinteken elhelyezésben nem részesülhettek.

Kérdés esetén forduljatok bizalommal a Kollégiumi Bizottsághoz az emkkb@googlegroups.com címen.

KHT